A fiatalok gazdagodhatnak meg a piaci felforduláson

sietség kereskedés technológia futás elfoglalt kockázat befektetés
Vágólapra másolva!
Az amerikai részvénypiacokon mutatkozó volatilitás gyakran igencsak megrémíti a befektetőket. Mindazonáltal a jelenségen akár nyerni is lehet, ráadásul történelmi összevetésben még mindig nagy a nyugalom.
Vágólapra másolva!

Miután a héten igencsak kilőtt az S&P 500 index volatilitását előjelző CBOE Volatility index (VIX), sokan ráeszmélhettek arra, hogy a részvénypiac valóban kockázatos befektetést jelent. Nem is volt meglepő a VIX szerdai, 40 százalékos felívelése, amikor az S&P 500 1,3 százalékot esett – írja a MarketWatch elemzése.

Ezt követően azonban a VIX csökkenést mutatott, míg az S&P 500 mutató sokkal inkább szokatlanul nyugodtnak tűnik, ahogy hónapok óta egy viszonylag szűk tartományban mozog. Ráadásul a ténylegesen realizálódott volatilitás szintén igen alacsony, amit az is bizonyít, hogy

a részvényindex ebben az évben csupán két kereskedési napon esett több mint egy 1 százalékot.

A mutató egyébként 2016 júliusa óta nem tapasztalt 5 százalékos gyengülést.

A VIX jellemzően akkor forog történelmi mélypontok körül, amikor a részvények értékeltségei a historikus átlagok fölött mozognak. A VIX hosszú távú átlaga 20 pontos, és a közelmúltbeli felpattanással még a 17 pontot sem érte el.

A VIX index alakulása Forrás: Investing.com

Nem mellékesen pedig az S&P 500 hosszú távú hozamai rendre magasabbak akkor, amikor a volatilitás is emelkedik. Következésképpen a korrekciók és a gyengülések, a VIX index megugrásával együtt, éppen azok az időszakok,

amikor a legelőnyösebb lehet növelni a részvénypiaci kitettségeket.

Éppen ezért a MarketWatch által megkérdezett elemzők szerint a hétköznapi befektetők két kategóriába oszthatók a volatilitásra való érzékenység szerint. Egyrészt azok, akik már igen közel (5 éven belül) állnak a nyugdíjhoz nagyobb kockázatnak vannak kitéve a volatilitás miatt, így nekik sokkal inkább a kockázatenyhítésre érdemes fókuszálniuk.

Azok azonban, akiknek még bőven van idejük dolgoztatni a megtakarításaikat, a hosszú távú trendek alapján akár meg is lovagolhatják a nagyobb kilengéseket mutató piacot – mondta Josh Brown, a Ritholtz Wealth Management vezérigazgatója.