Kitarthat a dollár gyengülése a főbb riválisokkal szemben

pénz dollár
2777213 01/22/2016 US dollars. Natalia Seliverstova/Sputnik
Vágólapra másolva!
Az amerikai dollár tovább folytathatja gyengülését a legfontosabb, elsősorban menedékeszközként funkcionáló fizetőeszközökkel szemben. Ezzel együtt viszont akár erősödhet is a kockázatos devizák ellenében.
Vágólapra másolva!

Ahogy az elmúlt időszakban a dollár folyamatosan gyengült az olyan, hagyományosan erős vagy menedékeszközként működő devizákkal szemben, mint a japán jen, a svájci frank vagy az euró, viszonylag stabil maradt, vagy akár erősödni is tudott a kockázatosabb szereplők ellenében. Steve Barrow, a Standard Bank stratégája szerint pedig ez a gyengülési trend a dollár árfolyamában kockázatkerülést eredményezhet a piacokon – írja a MarketWatch.

Ezt támasztja alá, hogy az euró több mint 3 százalékot erősödött a dollárral szemben április vége óta, míg a jen ugyanebben az időszakban 4,9 százalékot izmosodott. A sokkal inkább kockázatorientált ausztrál dollár viszont 0,2 százalékot gyengült mindeközben amerikai társával szemben.

Kockázatos trendek

Barrow arra számít, hogy ez a trend nem is fog megváltozni a következő időszakban, ami arra utal, hogy az amerikai politikai bizonytalanságok továbbra is nyomást helyeznek a piacokra. Vagyis

a dollár kitartóan gyengülhet a menedékeszköznek számító devizákkal szemben, míg viszonylag stabil (vagy erősebb) maradhat számos kockázatosnak tartott fizetőeszköz ellenében.

Ha pedig a következő időszakban a dollár teljesítménye összekapcsolódik a gyengülő részvényárfolyamokkal is, úgy csak fokozódhat a zöldhasú süllyedése a menedékdevizákkal szemben, miközben tovább nőhet az ereje a kockázatos devizák ellenében – tette hozzá az elemző.

A Dollar Index teljesítménye Forrás: Investing.com

Amennyiben pedig a dollár mozgása a jelenlegi mintázat szerint folytatódik, úgy

a kereskedelmileg súlyozott dollár index is veszíthet az értékéből,

mivel abban jelentős súllyal bír az euró és a jen. A mutató májusban már több mint 2 százalékot gyengült.

A Standard Banknál egyébként úgy számolnak, hogy az euró a nyár folyamán elérheti az 1,15 dolláros szintet is.

Hirtelen fordulat

A kérdés az, hogy mi lenne akkor, ha a dollár hirtelen elkezdene felpattanni, köszönhetően például az amerikai politikai bizonytalanságok elpárolgásának, az adócsökkentések gyors beindulásának vagy esetleg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vártnál keményebb kamatemelésének. Barrow szerint a legfontosabb az, hogy pontosan mi mozgatná ekkor az amerikai fizetőeszközt.

Egy agresszív Fed politika mérné a legnagyobb csapást a kockázatos devizákra

– mondja az elemző. Mindazonáltal – teszi hozzá – ameddig valami jelentős esemény nem következik be, érdemes a dollár gyengülésére koncentrálni. Kiemelkedően fontos azonban, hogy a zöldhasú mely fizetőeszközökkel szemben süllyed, és melyekkel szemben képes akár erősödni is.