Találja ki, hány deci lesz egy korsó sör az idei EFOTT-on!

Fényevés és sörfogyókúra - Extrém diéták, amiket soha ne próbálj ki sör ez zsír
Vágólapra másolva!
Több mint kétszáz előadó lesz az idei EFOTT-on, Velencén július 11-től 17-ig. Fellép a Hurts, Sean Paul, Tinie Tempah, Borgore, a hazai élvonal, a mínusz egyedik napon tábortűz és akusztikus koncertek lesznek, a nulladikon pedig retróbuli Dévényi Tiborral. Ami még fontos lehet a fiataloknak: idén növelték a söröskorsók méretét!
Vágólapra másolva!

Az idei lesz zsinórban a harmadik alkalom, hogy az EFOTT-ot Velencén tartják, ráadásul idén egy nappal hosszabb is lesz a fesztivál, mert vasárnap is lesznek koncertek. A fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Maszlavér Gábor fesztiváligazgató azt mondta, „a zene mellett gasztrokulturális és sportprogramok is szerepelnek a programban, és több mint száz civil szervezet lesz jelen”.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója július 11-én indul, az lesz a mínusz egyedik nap, aminek elsődleges célja, hogy aki úgy tervezi, rendesen beköltözzön, közben pedig hangolódjon. Utóbbiban leginkább a napközben fellépő utcazenészek és fúvósok segítenek majd. Maszlavér Gábor elmondta, hogy a mínusz egyedik napon

gyújtanak egy hatalmas tábortüzet,

este pedig akusztikus koncertet ad a Margaret Island, a Cloud 9+, valamint a Punnany Massif. Másnap, július 12-én a Velencei-tó partján retróbulit tartanak az idén 70 éves Dévényi Tibor és egykori népszerű televíziós műsora, a Három kívánság jegyében. A háromórás programfolyamban szerepel Vincze Lilla (Napoleon Boulevard), Takáts Tamás (Karthago), valamint a Soho Party két tagja, Betty Love és Náksi Attila, a két ifjabb Dévényi, Dániel és Máté, valamint Mikler Roland, a Veszprém kézilabdacsapatának válogatott kapusa is.

Sean Paul a tavalyi Coachella fesztiválon Forrás: AFP/2016 Getty Images/Michael Tullberg

Az idei EFOTT külföldi sztárvendégei közé tartozik a július 14-én a nagyszínpadon fellépő jamaicai reggae előadó, Sean Paul. Ő utoljára 12 éve koncertezett utoljára Magyarországon. Aztán 15-én zenél a brit szintipop duó, a Hurts, azátn a 16-i zárónapon a brit rapper, énekes, dalszerző, Tinie Tempah lép majd fel. Az elektronikus zenei kínálat húzóneve az EFOTT-ra visszatérő izraeli dj, Borgore, a holland lemezlovas, Dyro, a brit Flux Pavilion és az olasz dj testvérpár, Vinai.

A hazai élvonal képviseletében többek között az Irie Maffia, a Tankcsapda, a 30Y, a Margaret Island, a Vad Fruttik, a Wellhello, a Halott Pénz, Majka & Curtis, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magashegyi Underground, a Bëlga, a PASO, a Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, az Anna & the Barbies, az Ivan & the Parazol és a Fran Palermo ad koncertet az EFOTT-on.

Majka és Curtis 2015-ben, a 40. EFOTT-on, Velencén Forrás: MTI/Kovács Tamás

A fesztiváligazgató azt is elmondta, hogy idén megrendezik az egyetemek harcát, lesz kocsmakvíz, több mint negyven sportágat lehet kipróbálni, köztük a vízilabdát, a sárkányhajózást, a kenuzást, a wakeboardot és a strandröplabdát, és újra lesz hagyományőrző Muzsika-sziget is. Maszlavér Gábr azt is elmondta, hogy

egy támogatónak köszönhetően idén hatdecis lesz egy korsó sör.

Az EFOTT idei házigazdája a 650 éves Pécsi Tudományegyetem, amely szintén számos programmal várja az érdeklődőket.