Piaci viharokra figyelmeztet a nagybank

tőzsde, kereskedés, részvény, kereskedő, New York, Dow Jones
A Dow Jones index miatt aggódik az egyik kereskedő a New York-i tőzsdén.
Vágólapra másolva!
Miután a globális pénzügyi piacok hosszú ideig szokatlanul nyugodtak voltak, a JPMorgan szerint a változó jegybanki környezet ennek lassan véget fog vetni. A bank úgy látja, itt az ideje felkészülni a felfordulásra, amely már látható a horizonton.
Vágólapra másolva!

Az olyan kockázatos eszközök, mint a részvények már évek óta raliznak, rekord alacsony szintekre nyomva le a piaci volatilitást – idézi a Financial Times Marko Kolanovic, a JPMorgan szakértőjének véleményét. Noha a volatilitás alapvetően nem is kellene, hogy magas legyen, az világos, hogy a jelenlegi makrokörnyezet a rekord alacsony szinteket sem igazolja – figyelmeztetett Kolanovic.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ugyanis már kamatemelési pályára állt az Egyesült Államokban, de az Európai Központi Bank és a japán jegybank is elkezdhet lassan visszavonulni az élénkítő monetáris politikától. Ezzel pedig

gyengülhetnek azok a tényezők, melyek jelentősen hozzájárultak az elmúlt évek magas eszközáraihoz.

Középtávon ez a trend várhatóan piaci felforduláshoz, illetve a volatilitás megugrásához vezet majd – tette hozzá az elemző.

Mindezek pedig nem kedvező fejlemények azok számára, akik hozzászoktak ahhoz, hogy a 2008-as válság végét követően a passzív, indexkövető alapjaik folyamatosan emelkedtek. Ráadásul ezzel egy időben a volatilitás ellen fogadó befektetők is nagyokat bukhatnak, ha bejön a JPMorgan szakértőjének számítása.

Újra nagyobb mozgások jöhetnek a piacon Forrás: AFP/Spencer Platt

Az USA-ban például az S&P 500 index kilengéseit mérő VIX index

látványos esést mutatott azt követően, hogy Donald Trumpot novemberben elnökké választották.

Ez pedig igen élesen szembement azzal az általános véleménnyel, hogy Trump politikája – például a kereskedelem vagy a bevándorlás területén – piaci felforduláshoz vezethet.

A VIX index alakulása Forrás: Investing.com

Nem véletlen tehát, hogy a JPMorgan olyan derivatívák megjátszását ajánlja a befektetőknek, melyek akkor növelik értéküket, ha a VIX index emelkedést mutat egy előre meghatározott időszakban.

Ráadásul ezek a származtatott termékek jelenleg öt éve nem látott alacsony áron forognak – mondja az elemző. Meglátása szerint ugyanez a stratégia az európai részvénypiacon is használható az Euro Stoxx 50 volatilitását követő VXTOXX index kapcsán.