Kiderült az igazság Scarlett Johansson szerelmes nézéséről

A Karlovy Vary-i filmfesztiválon Casey Affleck és Uma Thurman látogatásáról ugyan sajnos lemaradtunk, de jelen lehettünk egy beszélgetésen, ahol Sofia Coppola BAFTA-díjas vágója izgalmas műhelytitkokba avatta be a hallgatóságot, sőt, még illúziót is rombolt az Elveszett jelentés egyik legemlékezetesebb jelenete kapcsán. Mesélünk még arról is, mely rendhagyó vígjátékok nevetették meg a fesztivál közönségét, és ismét elővesszük Nicole Kidmant, mert belőle sosem elég. Helyszíni tudósítás.

Hogy lett a gomba Karlovy Vary hivatalos jelképe?

Egy filmfesztiválon, ahol naponta minimum három-négy filmet megnézünk egy-egy nap leforgása alatt, óhatatlanul előállnak evidens vagy épp meglepő közös jegyek akár homlokegyenest eltérő zsánerű, hangvételű alkotások között is. Magától értetődő egyezés például, hogy szerdán a How to Talk to Girls at Parties-ban Elle Fanning vitte a prímet, és Nicole Kidman úgy asszisztált hozzá, hogy ellopta a show-t, míg a második napomon látott Csábítás-ban helyet cseréltek: Kidman volt a főnök, Fanning pedig a jelenetrabló.

Colin Farrell és Elle Fanning a Csábítás című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Arra viszont nem számítottam, hogy a gomba lesz a Karlovy Vary-s filmjeim egyik domináns közös metszete, mégis úgy esett, hogy a szerda esti The Spirit of the Beehive-ban az egyik szereplő hosszas kiselőadást tartott a mérgező gombák felismerésének fontosságáról, hogy aztán másnap reggel Sofia Coppola fűzze tovább a gombás gondolatkört. Vajon melyik film folytatja majd a sort? Hoz-e magával saját termesztésű bio-gombát Jeremy Renner, a fesztivál sztárvendége?

Jeremy Renner a Karlovy Vary-i filmfesztiválon Forrás: Film Servis Festival Karlovy Vary

Nevettünk kacér dámákon, nevettünk finn vendéglősökön

A viccet félretéve, vagyis inkább, elővéve, a csütörtöki napot elsősorban a morbid és/vagy fekete humor jellemezte. A Csábítás, melyről Cannes-ban már írtunk részletesen, első látásra gótikus dráma, melyben egy északi sebesült katona (Colin Farrell) megrontja egy déli leánynevelő intézet szigorú erkölcseit, néha még horrorisztikusnak is tűnt. De elsősorban mégiscsak vígjáték – talán a rendező legviccesebb, leginkább vállaltan komikus filmje.

Elle Fanning, Nicole Kidman, Kirsten Dunst, Angourie Rice, Oona Laurence, Emma Howardés Addison Riecke a Csábítás című filmben Forrás: UIP Dunafilm

A teltházas vetítés közönség vette is a lapot. Nagy nevetések kísérték Fanning minden egyes leplezettnek hitt, ám kínosan egyértelmű kacér, flörtölő pillantásait, a kislányok vetélkedését, meg azt a vacsorajelenetet, amelyben az almás pite erotikus többletjelentéssel gazdagodik. A nevetésbe egy idő után persze szörnyülködés is vegyült, ahogy elfajulnak az indulatok, de még a legfélelmetesebb részekhez is kaján humor párosult, ami új színfolt Coppolánál.

A finn Aki Kaurismaki új filmjét – és a berlini fesztiválon tett bejelentése alapján utolsó rendezését –, a The Other Side of Hope-ot szintén élénk derültség fogadta, a cseh nézők – mert a nagyközönség számára meghirdetett vetítésekre rengeteg cseh zarándokol el – rá tudtak állni a lakonikus rendező hullámhosszára, a faarccal kamerába mondott abszurd szövegekre, a gyakran bohózatba hajló, sztoikus komédiázásra.

Sakari Kuosmanen (jobbszélen) a The Other Side of Hope című filmben Forrás: Film Servis Festival Karlovy Vary

Pedig a két szálon futó – majd az utolsó harmadra őket egyesítő – tragikomédiának igazán csak az egyik szálán lehet jóízűen nevetni, melyben egy hatvanas pasas (Sakari Kuosmanen) újrakezdi az életét, vesz egy éttermet, és aztán a fura alkalmazottakkal meg a szinte hétről hétre radikális újradefiniálásra szoruló arculattal folytat küzdelmeket. (A halas-fasírtos menüből előbb japán szusifogások lesznek, aztán nincs megállás, a világ teljes gasztronómiai térképe erre a kis helsinki vendéglőre vetül.)

De azért is kacagtunk, hogy ne fájjon annyira

A másik szálon csak azért nevetünk, mert máskülönben nehéz végignézni, hogyan darálja be a másik főszereplőt, egy szíriai menekült fiút (Sherwan Haji) a finn bevándorlási bürokrácia, ami pedig még az emberségesebbek közül való, legalábbis eleinte úgy tűnik, aztán annál fájóbb, amikor bebizonyosodik, hogy ott sincs mézeskalácsból a kerítés. „Beleszerettem Finnországba, de nagyon hálás lennék, ha mihamarabb ki tudnál menekíteni innen” – hangzik el a film fanyar szemléletét tükröző kulcsmondat.

Sherwan Haji (balra) a The Other Side of Hope című filmben Forrás: Film Servis Festival Karlovy Vary

A film legerősebb jelenete Khaled monológja, amelyben tárgyilagosan elmeséli, hogyan jutott el ostromlott hazájából Finnországba, és a statikus kamera, a színészi gesztusok minimálisra vétele épphogy megsokszorozza az egészen apró érzelmi kifejeződéseket. Ez a menekülés részéhez tartozik, de a szeretet is megnyilvánul a The Other Side of Hope-ban, hol egy melankolikus bluesdal szövegében, melyben saját problémáira ismerhet egy közel-keleti is, hol pedig az átlagemberek szolidaritásában, amely áthidalja a kulturális különbségeket.

A csápos szex ezúttal nem volt elég eredeti

A csütörtöki napra ezen kívül még két film volt betervezve. A Horizontok szekcióban vetített The Untamed című spanyol testhorror korrekt darab volt, de nem több.

Amit a legjobb rendezés díjával Cannes-ban és Velencében is kitüntetett Amat Escalante kihoz abból, hogy egy csápos űrlény szexistenként szipolyozza ki az áldozatait, és felébreszti egy kétgyerekes anyuka elfojtott szexuális vágyait, ahhoz már sokan nyúltak ennél eredetibben (az 1981-es Megszállottság, a 2015-ös Titanicon vetített Spring, vagy az idei francia kannibálfilm, a Nyers). Azt viszont katalogizáltam, hányan vonultak ki a teremből a film első tíz percét kitevő négy explicit szexjelenet alatt (a nézőtéren kábé 60-70 ember ülhetett):

• az egyik női szereplő önkielégít csáppal: 0 távozó (nyitójelenet, még nem illik)
• diszkrét, örömtelen szex az ágyban: 1 távozó (aki a nyitójelenet alatt nem mert)
• egy másik női szereplő önkielégít, csáp nélkül: 3 távozó
• premier plánban felvett meleg szexjelenet: 5 távozó (az utolsó csepp a pohárban)

Így viszont később a csápos behatolás már nem üldözött ki senkit.

De mi van Scarlett Johansson szerelmes pillantásával?

Ennél jobban sült el, hogy a negyediknek kiszemelt film helyett végül egy újonnan bejelentett eseményre ültem be, ahol Leonard Maltin filmkritikus-filmtörténész faggatta Sofia Coppola vágóját, Sarah Flacket. Az egyórás beszélgetés vezérfonalát a Steven Soderbergh-gel (Schizopolis, Amerikai vérbosszú) és a Coppolával (Elveszett jelentés-től a Csábítás-ig) való közös munkái alkották, de a karrieráttekintés és anekdotázás mellett olyan technikai kérdések is szóba kerültek, mint a digitális és analóg vágási munkafolyamat közti eltérések.

Sarah Flack és Leonard Maltin a beszélgetésen Forrás: Film Servis Festival Karlovy Vary

Flack szimpatikus közvetlenséggel mesélt a pozitív és negatív tapasztalatairól is, bár a fenti két rendezőről kizárólag elismerően tudott csak nyilatkozni. Soderbergh kapcsán kiemelte, mennyire nyitott a vágója véleményére, és nem csak bólogatójánost keres maga mellé, és azt tanította az akkor még kezdő Flacknek, hogy ne hagyja magát megfélemlíteni a rendező által.

Megerősítette továbbá: Soderbergh tényleg szeret hobbiból régi klasszikusokat újravágni (itt meg lehet nézni Az elveszett frigyláda fosztogatói-ból vágott fekete-fehér némafilmjét, itt pedig az eredetileg közel négyórás A mennyország kapuja Soderbergh-féle 108 perces változatát), sőt, ha egy kollégája megkéri, egy napos átfutással összevág egy verziót a készülő új filmjeikből.

A legjobb sztorijai egy kevésbé ismert Soderbergh-filmhez, az Amerikai vérbosszú-hoz (The Limey) kötődtek, ezt a gengszterfilmet ugyanis eredetileg lineárisnak szánták, s csak egy-két jelenet törte volna meg a linearitást a Mint a kámfor mintájára. Az első tesztvetítések azonban olyan rosszul sikerültek, hogy nulláról újrakezdték a vágást, és Alain Resnais vagy Godard töredezett elbeszélésmódját alapul véve egy rendhagyóbb végleges művet hoztak létre.

Terence Stamp az Amerikai vérbosszú című filmben Forrás: Best Hollywood

Az is érdekes volt, hogy sokszor kell eredeti helyéről kiemelni egy-egy snittet, és teljesen más funkcióban újrahasznosítani. Az Elveszett jelentés karaoke-jelenetében például Bill Murray és Scarlett Johansson egy összenézéssel szeretnek egymásba, ám a leforgatott jelenetben nem pillantottak egymásra, a film más pontjairól ollózta össze a nézéseket, ami Flack bevallása szerint eddigi pályafutása legjobb vágása volt.

Azt viszont már nem kötötte az orrunkra, ki az a színész, akit agyonajnároztak egy olyan alakításáért, amit ő hozott össze a vágószobában a középszerűségből. (Tipp: Diane Lane a Cinéma vérité-ből.)

És ha már visszakanyarodtunk a Csábítás-hoz, vonjunk még egy meta-párhuzamot is Sofia Coppola polgárháborús bosszúfilmje és a Karlovy Vary-i Fesztivál között. Az első egy történelmi realitásoktól elrugaszkodott, hermetikusan zárt, szinte tündérmesébe illő menedékben – aranykalitkában – játszódik, ahol gyönyörű, légies tünemények vonulnak fehér csipkeruháikban, míg meg nem fertőzi őket a külvilág egy sármos, manipulatív férfi képében.

Hostesslányok a Karlovy Vary-i filmfesztiválon Forrás: Film Servis Festival Karlovy Vary

Aztán kilépünk a moziteremből, ami valójában nem is mozi, egy luxushotel színházterme, fehér szobordíszekkel, aranyberakással, hófehér oszlopos karzatokkal, kilépünk egy hermetikusan – hegyek közé – zárt, mesebeli hógömbbe, majd elindulunk a következő helyszín felé, ahol a hostessek, a szervezők, a biztonságiak mind-mind abszurd módon szép emberek, és még mi, izzadt, előnytelen külsejű vendégek sem tudjuk elrontani az összképet.

A következő rész tartalmából: végre láthatjuk az idei év egyik legizgalmasabbnak ígérkező filmjét, az A Ghost Story-t, és talán az is kiderül, miért érkezett befáslizott karral Jeremy Renner.