A cégek hatoda rendelkezik megfelelő IT-tudással

Informatikai szektor, adatmentés 
Data communication anschließen verbinden Verbindung Daten übertragen .internet .Computer .Technik .
Illustration - An USB cable sits on a keyboard in Germany, 22 November 2009. Photo: Berliner Verlag/Steinach ATTENTION! NO WIRE SERVICE
Vágólapra másolva!
A cégek 90 százaléka stratégiai jelentőségűnek tartja a digitális transzformációt, mindössze 15 százalékuknál áll rendelkezésre a digitális átálláshoz szükséges tudás – derül ki a Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvergyártó közös felméréséből.
Vágólapra másolva!

Ahogy gyorsul a technológiai innováció, és a digitális átalakulás bekerült a közbeszédbe, egyre több cég szerint hiányzik náluk a digitális átalakulásukhoz szükséges, megfelelően képzett csapat.
A 2015 után idén második alkalommal elkészített nemzetközi kutatás szerint a megkérdezett cégek 64 százaléka nem rendelkezik ilyen képességekkel. Két évvel ezelőtt még csak minden második vállalat állította ezt.

A vállalkozások 45 százaléka úgy véli, a digitalizáció komoly fenyegetést jelent meglévő üzleti modelljükre,

és sokuk tisztában van az előnyeivel is. A válaszadók 56 százaléka az új technológiák révén jobban megérti ügyfeleit, és új üzleti modelleket tud bevezetni. Ennek ellenére a vállalatok mindössze fele rendelkezik valamilyen elképzeléssel a cége digitális jövőjéről, 37 százalékuk bír átállási stratégiával és csak 26 százalékuknak van kidolgozott forgatókönyve arra, hogyan valósítsa meg a gyakorlatban a digitális transzformációt.

Illusztráció Berliner Verlag/Steinach ATTENTION! NO WIRE SERVICE Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Berliner Verlag/Steinach

Ám miközben a vállalkozások 90 százaléka kulcsfontosságúnak tartja a digitális transzformációt, csak 16 százalékuk tesz aktívan annak érdekében, hogy előteremtse a hiányzó szaktudást.

A kutatás alapján a szervezetek az informatikai biztonsági ismereteket tekintik a legfontosabbnak a digitális képességek közül. A második a rangsorban a mobil technológiákkal kapcsolatos tudás, a harmadik az üzleti működés átalakításához elengedhetetlen menedzsment ismeretek. A lista elején szerepelnek olyan területek is, mint a big data, a felhő, a dolgok internete (IoT), vagy az üzleti hálózatokhoz kapcsolódó tudás.

Miközben a vállalkozások tudják, hogy ezen képességek kulcsfontosságúak a sikeres digitális átálláshoz, jelentős lemaradás tapasztalható azok elsajátításában

. A digitális átállás vonatkozásában legfontosabbnak tartott it-biztonsági ismeretek esetében a megkérdezett társaságok 45 százaléka ítélte úgy, hogy megfelelő képességekkel bír. A válaszadók mindössze harmada jelezte, hogy képzett munkatársakkal rendelkezik IoT, big data területén. A felhő technológia kapcsán a cégek 49 százaléka érzi úgy, hogy megfelelő kompetenciával rendelkezik.