Két ország áll a céges adóelkerülések központjában

hangulat nyaralás tenger luxus pihenés
Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia és Hollandia az adóparadicsomokba áramló összes vagyon 37 százalékát közvetíti, amivel ez a két ország számít a két legfontosabb csatornának. Ráadásul a legtöbb célállomás igen szorosan kötődik a szigetországhoz.
Vágólapra másolva!

Az adóparadicsomokba csatornázott vállalati vagyonok közel 40 százaléka Nagy-Britannián és Hollandián keresztül érkezik el a célállomásra – derül ki egy friss kutatásból, amely több mint 98 millió vállalat adatait összesítette. Ezzel az Európai Unió két tagállama messze felülmúl minden más országot a világon – írja a The Guardian.

Hollandia az adóparadicsomokba áramló vállalati befektetések 23 százaléka számára biztosított csatornát a vizsgált időszakban, míg Nagy-Britannia 14 százalékkal lett második. Svájc viszont csak 6 százalékot, Szingapúr 2, Írország pedig 1 százalékot ért el.

Eltüntetett vagyonok

A kutatás azért is jelentős, mert

a multinacionális vállalatok minden évben 38 és 158 milliárd fontnak megfelelő összeget spórolnak meg az EU-ban azzal, hogy adóparadicsomokat használnak fel.

Az Egyesült Államokban a multik ilyen típusú adóelkerülése legalább 130 milliárd dolláros (99 milliárd font) minden egyes évben.

Ezzel együtt a vizsgálat 24 olyan offshore pénzügyi központot azonosított, ahová a vagyonok végül megérkeznek. Külön érdekesség, hogy

ezek közül 18 valamilyen formában kötődött vagy kötődik az Egyesült Királysághoz

– mint a Kajmán-szigetek, Bermuda, a Brit Virgin-szigetek vagy Jersey (a Csatorna-szigetek legnagyobb tagja).

Hollandia nagy segítséget jelent az adóparadicsomok eléréséhez Forrás: Origo

Hollandia közvetítésével többek között Ciprusra és Bermudára telepítik a tőkét, míg Svájc elsősorban Jersey felé jelent csatornát. Írország pedig igencsak kedvelt közvetítőnek számít a japán és amerikai cégek számára, melyek Luxemburgban kívánják optimalizálni (elkerülni) az adófizetést.

Offshore a szemünk előtt

A gyakorlatban ez a csatornázás úgy jelenik meg, hogy Hollandia például holding vállalatok biztosítására szakosodott, míg Nagy-Britannia elsősorban székhelyeket, illetve alapkezelői szolgáltatásokat nyújt.

A tanulmány végkövetkeztetése, hogy

az offshore pénzügyi műveletek egyáltalán nem csupán apró szigetek kiváltságai.

A háttérben ugyanis ott vannak azok a fejlett országok, melyek igen fontos segítséget nyújtanak az adóelkerülésekben. Az pedig külön izgalmas, hogy a kutatás szerint a világ második legfontosabb offshore célállomása (a Brit Virgin-szigetek után) nem egy távoli egzotikus ország, hanem az EU-tag Luxemburg.