Egy gyerek kezébe adták az utasszállító irányítását

Air Algerie gyerek pilóta
Vágólapra másolva!
A pilóták jótékonykodni akartak, de letartóztatás lett a vége.
Vágólapra másolva!

Egészen bizarr eset történt az Air Algérie ATR672 típusú repülőgépén. Az algériai légitársaság két pilótája egy jótékonysági akció keretében meghívott egy árva gyereket, hogy bemutassák neki a repülőgép működését. Az egyébként megható eseményt az Al Bilad TV is rögzítette, és le is adta adásba.

Igen ám, de az egyik jelenetben (a videón 1.35-nél)

a gyermek a pilótafülkében a baloldali ülésen a kormányt fogja.

Az első tiszt maga mondja a kamerába, hogy gyermek repülés közben jobbra és balra fordította az Algírból Szétifbe tartó gépet. Márpedig ezzel súlyosan megsértették a biztonsági előírásokat.

Az algériai repülési hatóság megerősítette a történteket, és közölte, hogy a pilóták repülési engedélyét felfüggesztette. Az Aviation Herald arról is beszámolt, hogy a kapitányt letartóztatták, amiért egy gyermeket beengedett a pilótafülkébe, és megengedte neki, hogy irányítsa a repülőt.

Volt már tragédia belőle

Hogy mennyire veszélyes lehet egy gyereket beengedni a pilótafülkébe, azt az Aeroflot Moszkvából Hongkongba tartó járatának 1994-es tragédiája mutatja. A kapitány az út felénél megengedte a gyermekeinek, hogy vezessék a gépet a robotpilóta átállításával, ám a kisfia véletlenül dugóhúzóba vitte a repülőt. Ebből ugyan sikerült kijutniuk, de a gép végül Szibériában egy dombnak csapódott, és mindenki meghalt.

Szavazzon!

Ön szerint megérdemlik a pilóták a büntetést?