Pink kapja az MTV életműdíját

PINK SZIGET2017 fesztivál
Vágólapra másolva!
A nemrég a Sziget közönségét is lenyűgöző Pink veheti át az amerikai MTV zenetévé életműdíját az augusztus 27-i díjátadón Los Angelesben - jelentette be kedden a zenecsatorna.
Vágólapra másolva!
Pink a Szigeten adott koncertjén a közönség feje fölött repkedett. Fotó: Rockstar Photographers

A Video Music Awards (VMA) ceremónián átnyújtott Michael Jackson Video Vanguard-díj

a zeneivideó-ipar legrangosabb elismerése,

amely nemcsak az előadóművész zenei életben betöltött jelentőségét tükrözi, hanem a popkultúrára, a divatra és a filmvilágra gyakorolt hatását, valamint jótékonyságát is díjazza.

A 37 éves Pink hat stúdiólemezt készített tizenhét évvel ezelőtti debütálása óta, és már

három Grammy- illetve hat VMA-díjat tudhat magáénak.

A philadelphiai születésű énekesnő ezen kívül az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) nagyköveteként küzd a gyermekéhezés felszámolásáért.

Az amerikai popsztár augusztus 27-én veheti át az elismerést a Los Angeles-i VMA-gálán, amelyen legújabb slágerét, a What About Us-t is előadja.

A Vanguard-díjat tavaly Rihanna érdemelte ki, korábban

Kanye West, Beyoncé, Michael Jackson, Britney Spears és Justin Timberlake

is megkapta.