Még mindig tarol a Pappa pia, de a Kincsem verhetetlen

Pappa pia
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a Pappa pia nem tudja befogni a Kincsem-et: bár az első két napon többen ültek be a zenés vígjátékra, mint a magyar csodakanca köré romantikus kalandokat szövő filmre, a második hétvégéjén sokkal nagyobb mértékben esett vissza iránta az érdeklődés. A Kincsem mindössze 29 százalékot vesztett a nézőszámából, a Pappa pia majdnem kétszer annyit, így másfél hét után a legyőzhetetlen versenyló vezet: Csupó Gábor musicaljére 127 456-an, Herendi kalandfilmjére pedig 142 408-an váltottak jegyet ennyi idő alatt.Ostorházi Bernadett és Kováts Vera a Pappa pia című filmbenForrás: InterCommiddleon55033669A Pappa pia még így is simán megcsípte a második helyet a toplistán, Stohl András gonoszkodásánál csak a Sokkal több mint testőr-re voltak többen kíváncsiak. A hétvége a papírforma szerint alakult, és ötször annyian mentek moziba Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson egymást szívató párosáért, mint a jobban összerakott, de talán nem olyan ügyesen reklámozott bűnügyi vígjátékért, a Logan Lucky-ért. Soderbergh visszatérését mindössze 7 313-an nézték meg, hiába remekelt benne a kiszőkített Daniel Craig tapló rablóként, a Sokkal több mint testőr viszont 35 721 nézőt vonzott.Steven Soderbergh rendező és Daniel Craig a Logan Lucky forgatásánForrás: Vertigo Mediamiddleon14841000Az is bebizonyosodott, hogy a magyarok annyira rákattantak a horrorfilmekre, hogy nincs olyan fércmű, amiért ne lennének hajlandóak a zsebükbe nyúlni. Az Amityville: Az ébredés-t három éve rejtegeti a gyártója, annyira rosszul sikerült (Amerikában az augusztusi bemutatót is elhalasztották bizonytalan időre), nálunk mégis több, mint 11 ezren fizettek érte. Az Annebelle 2 is jól tartja magát, igaz, az legalább megérdemelten: a démoni baba a mi gyerekkori félelmeinket is hatásosan ébresztette fel.Jennifer Jason Leigh az Amityville: Az ébredés című filmbenForrás: InterCommiddleon30001996Horror mellett a családbarát animációs filmekkel sem lehet tévedni nálunk, a legjobb tízben maradt A mogyoró-meló 2., Az Emoji-film és a Gru 3 is. Nagy átrendeződésre ezen a héten sem kell számítani, hiszen csupán Tom Cruise kokaincsempészős bűnvígjátéka, a Barry Seal: A beszállító kerül mozikba.A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Sokkal több mint testőr (35 721 / 35 721) 2. Pappa pia (30 555 / 127 456) 3. Amityville: Az ébredés (11 824 / 11 824) 4. Annabelle 2: A teremtés (11 461 / 126 887) 5. A mogyoró-meló 2. (10 994 / 43 104) 6. Az Emoji-film (10 790 / 90 864) 7. A szerencse háza (9 180 / 39 691) 8. Logan Lucky – A tuti balhé (7 313 / 7 313) 9. Minden, minden (5 917 / 132 033) 10. Gru 3 (6 264 / 556 040)
Vágólapra másolva!