Százmillió forintra emelkedett a Széchenyi Kártya hitelkerete

Krisán László
Budapest, 2017. február 6. Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) EU-forrásokkal kapcsolatos ügyekért felelős alelnöke irodájában, Budapesten, ahol interjút adott az MTI újságírójának 2017. január 31-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
A vállalkozói igényekre építve fejlesztik a Széchenyi Kártyát – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a köztévében.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi Kártya hitelezés folyószámlahitellel indult, majd 2010-ben egyéb termékekkel egészült ki a program. Folyószámlahitel mellett beruházásra, forgóeszközre, mezőgazdasági területre, uniós pályázatokhoz szükséges önerőre, uniós támogatás megelőlegezésére lehet államilag támogatott kedvezményes kölcsönt felvenni.

Minden hiteltípusnál 100 millió forintra emelkedett a felvehető hitel felső határa. Az államilag támogatott Széchenyi Kártya program jelentős lehetőség a vállalkozásoknak, és sokat segítene még egy export típusú hitelezés – tette hozzá.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója Forrás: MTI/Marjai János

A 2001-ben indult Széchenyi Kártyával eddig 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki, 258 ezer hitelszerződés jött létre. Az utóbbi időben a hitelkihelyezés felgyorsult, hetente 300 hitelszerződés jön létre, óránként 100 millió forint forrás kerül a vállalkozásokhoz – tette hozzá a KAVOSZ vezérigazgatója.