Keresik a hazai tőzsdeérett vállalkozásokat

Cselovszki Róbert; Végh Richárd
Budapest, 2017. július 6. Lajkó Ferenc, a Waberer's Nyrt. vezérigazgatója, Nikolaus Bethlen, a Waberer's igazgatóságának elnöke, Erdélyi Barna vezérigazgató-helyettes, Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnök-vezérigazgatója (b-j) a Waberer's International Nyrt. sikeres részvénykibocsátása alkalmából rendezett ünnepélyes kereskedésindító csengetésen a Budapesti Értéktőzsdén 2017. július 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az MFB Invest, melynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében, ezzel is elősegítve a tőkeáramlást a gazdaságban. A megállapodás egyik kiemelt eleme lesz a tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és támogatása a tőzsdére felkészülés folyamata során.
Vágólapra másolva!

Az MFB Invest és a BÉT vezetői által aláírt együttműködési megállapodás egyik kiemelt pontja, hogy a nyilvános részvénykibocsátást (IPO) tervező állami- és magántulajdonban lévő társaságok tőzsdei bevezetésének felkészítésében együttműködnek.

Olyan területeken is szoros együttműködésre törekszik a két szervezet, mint a tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és a nyilvános részvénytársasággá válás folyamatának a támogatása, a tőzsdére lépést megelőző vállalat átvilágítás eszköztárának bővítése, a vállalati átláthatóság növelésének ösztönzése. A felelős vállalatirányítási rendszerek kialakításának, bevezetésének és fejlesztésének elősegítése is egy olyan terület, ahol az MFB Invest és a magyar tőzsde közösen kíván erőfeszítéseket tenni.

A Waberer's Nyrt. parkettre lépése a nyár sikertsztorija volt Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A magyar gazdaság versenyképességének és a fenntartható növekedésének egyik záloga, hogy a hazai tulajdonú nagyvállalatok és kkv-k számára könnyen hozzáférhetővé tegyük a tőkepiaci finanszírozási formákat, köztük a tőzsdei megjelenést - mondta Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója. A tőkepiacról ugyanis megfelelő finanszírozás vonható be nagy növekedési lehetőséget kínáló, ugyanakkor magasabb kockázatú és hosszabb időhorizontú befektetésekhez. A BÉT ötéves fejlesztési stratégiája ezt támogatja, és egyik fontos eszköze is.

Az MFB az új stratégiájának megfelelően az alapok alapjaként is megjelent a hazai kockázati és fejlesztési tőke piacon, amelynek keretében további alapokat is el kíván indítani a jövőben - mondta Bernáth Tamás az MFB elnök-vezérigazgatója.

A két szervezet együttműködése kiterjed olyan területre is, mint a kibocsátó- és befektető-barát jogszabályi és szabályozási környezet fejlesztése, a kisebbségi tulajdonosok védelmét szolgáló jogszabályok előkészítésében, véleményezésében való részvétel. A most aláírt megállapodásnak köszönhetően a Budapesti Értéktőzsde az MFB Investtel együtt még hatékonyabban tudja a vállalatokat megszólítani közös rendezvények szervezésével, oktatással.