Élő adásban táncolt a cuki szerelmespár

Lakeith Stanfield és Mia Wasikowska
Vágólapra másolva!
Olyan sincs gyakran, hogy egy Oscar-díjas filmkészítő ellátogat egy késő esti talkshow-ba, és ahelyett, hogy a kanapén ülve sztorizgatna, inkább filmre vesz élőben egy táncos produkciót. A bűbájos Mia Wasikowska és a megnyerő Lakeith Stanfield évődéséből még ötször ennyit is boldogan megtekintenénk, és mivel a rövid klip egy készülő nagyobb projekt része, ez talán nem is lehetetlen kívánság.
Vágólapra másolva!

Spike Jonze különc figura. Ez a filmjeiben is megmutatkozik, hiszen hol John Malkovich fejében kötünk ki nála, hol megduplázza Nicolas Cage-et, hol fura állatos mesével rukkol elő. Utoljára a 2013-as A nő-t vetítették tőle a mozikban, de videoklipes-rövidfilmes téren azóta is aktívan ügyködik. Most megint kitalált valami őrültséget: Changers címmel divatbemutatóval egybekötött zenés-táncos produkcióba vágta fejszéjét Mia Wasikowska és Lakeith Stanfield közreműködésével, ebből adtak elő egy részletet Jimmy Fallon talkshowjában.

Sőt, nemcsak előadták, fel is vették egyben: Spike Jonze fogott egy kamerát, felaggatott egy gémre egy lampiont, és ott helyben megrendezett egy kisfilmet. A sztori egy szerelmespárról szól, az elején álmosan ébredeznek, puszi-puszi, aztán kikelnek a függőleges ágyból, és táncra perdülnek a Run the Jewels rapduó számára.

Irtó cuki az egész, csupa mosoly, vidámság, évődés.

Most azonnal nézném belőle a teljes negyven perces verziót, amit a New York-i La MaMa színházban már négy alkalommal előadtak.

Mia Wasikowska és Lakeith Stanfield az előadáshoz készült promóképen Forrás: Brigitte Lacombe

A projekt az Opening Ceremony nevű manhattani divatcéggel közös együttműködésben jött létre, a brand 15. évfordulója alkalmából, a cég alapító duója előtti tisztelgés gyanánt. A performansz egy monogám párkapcsolat buktatóit járja körbe, koreográfusa pedig az a Ryan Heffington, aki a Nyomd, bébi, nyomd fegyveres-autós balettját is megtervezte.

A New York Times riportjában betekintést nyújtott a műhelymunkákba is, Spike Jonze például így instruálta a koreográfust: „Amikor a zongora úgy csinál, hogy prünty-prünty-prünty, fogalmam sincs, ezt hogy hívják, de tudod, van az a lábcsavarós bigyó, na, olyanból legyen itt kettő.”

Lakeith Stanfield tánca a Golden Globe-díjkiosztón Forrás: NBC

Ez utalás Lakeith Stanfield Golden Globe-díjátadón prezentált lábmozgására, emiatt kereste őt meg Jonze. (Stanfield bevallotta a rendezőnek, hogy sose tanult táncolni, „max a tükör előtt”.) A 26 éves színészre a csodálatos Átmeneti állomás-ban figyelhettünk fel először problémás tindézserként, ő játszotta Snoop Doggot a Straight Outta Compton-ban,szerepelt az idei év horrorszenzációjában, a Tűnj el!-ben, és az Atlanta című enyhén szürreális sorozatban. Filmjei mellett extravagáns vörös szőnyeges és díjátadós ruháival tűnik ki, és az interjúi is roppant viccesek, angolul tudó olvasóinknak ajánljuk a GQ cikkét.

Lakeith Stanfield és Mia Wasikowska az előadáshoz készült promóképen Forrás: Brigitte Lacombe

Az Alice Csodaországban és az Only Lovers Left Alive sztárjának, Mia Wasikowskának könnyebb dolga volt, ő kilenc éves korától balettozni tanult, első nagyobb szerepében is táncoslányt játszott (ez az HBO-s A terápia első évada, az ő karakterét osztották Sztarenki Dórára a magyar adaptációban, a Terápiá-ban). Filmben még nem nagyon csillogtathatta meg tánctudását, ezért bizonyosan kapva kapott az alkalmon, hogy leporolhatja balettcipőit.

Lakeith Stanfield és Mia Wasikowska az előadáshoz készült promóképen Forrás: Brigitte Lacombe

Nem meglepő amúgy, hogy Spike Jonze zenés produkciókkal tölti idejét, hisz kliprendezőként kezdte a pályáját a kilencvenes években, készített videoklipeket Kanye Westnek, az Arcade Fire-nek, a Beastie Boysnak és Björknek is.

A Fatboy Slim-videói a leghíresebbek: a Weapon of Choice-ban Christopher Walken szteppel végig egy hotelben, a Praise You-ban maga Jonze ropja egy mozi előtt. Tavaly egy őrült menő parfümreklámmal kápráztatott el, amiben A hátrahagyottak és a Rendes fickók színésznője, Margaret Qualley adta ki magából a felgyülemlett feszkót önfeledt táncával, erről itt írtunk bővebben.

Spike Jonze, Lakeith Stanfield, Mia Wasikowska és Jimmy Fallon a The Tonight Show-ban Forrás: NBC

A Tonight Show-s előadás után Jonze-ék beszélgettek is Fallonnal, ott elmondták, hogy valamikor össze fognak majd vágni egy anyagot a sok helyütt felvett részletekből. Alig várjuk, hogy ez napvilágot lásson, történjen bármilyen formában is.