Újabb bankvezér adott ki figyelmeztetést

robot AI
Robotic hand holding a cube with binary code on it, computer illustration.
Vágólapra másolva!
Miközben a technológiai fejlődések számos iparágban fenyegetik az emberi munkahelyeket, a Deutsche Bank vezére szerint a következő 5-10 évben nagyon sokan érezhetik magukat veszélyben a bankszektorban. Ráadásul ezzel a véleménnyel messze nincs egyedül.
Vágólapra másolva!

A Deutsche Bank vezérigazgatója már egy ideje hangoztatja, hogy a technológiai változások veszélyeztetik az emberi munkahelyeket a szektorban, most azonban a CNBC-nek részletesebben is kifejtette a jóslatát.

John Cryan szerint a bankszektorban számos jelenlegi pozíció automatizálva lesz. Jelezte, ez egyáltalán nem csak a Deutsche Bankra, hanem az egész pénzügyi szférára nézve igaz.

Jelenleg számos olyan munkakör van az iparágban, amely megköveteli, hogy az emberek úgy működjenek, mint a robotok.

Következésképpen őket nem lesz nehéz helyettesíteni valódi robotokkal.

A változás előnyei

Mindazonáltal ezt maguk a dolgozók is tudják, és ennek a folyamatnak akár kedvező oldala is lehet. Ha ugyanis a szektor jól tudja kihasználni a változást, akkor fejleszteni lehet az emberek munkaköreit, aminek következtében

a dolgozók elégedettsége is megnőhet

– tette hozzá a vezérigazgató.

John Cryan, a Deutsche Bank vezérigazgatója Forrás: AFP/Sebastian Derungs

Azok az emberek ugyanis, akik csak robotok módjára mozgatnak számokat vagy papírokat, egyrészt nem érzik, hogy igazán kielégítő lenne a munkájuk, másrészt a karrierlehetőségeik sem túlságosan jók. Ha viszont ezeket a munkaköröket valódi robotok látnák el, akkor számukra is megnyílhat az út a kreativitás előtt – tette hozzá Cryan.

Első az ember

Az átalakulás egyik jellemzője az lehet, hogy a bankárok elkezdenek eltolódni a személyközi viszonyok és készségek felé – ezt ugyanis a gépek még jó ideig nem fogják tudni kellőképpen megoldani. A Deutsche tehát kifejezetten nagy hangsúlyt akar fektetni arra, hogy növelje azon alkalmazottak számát, akik személyesen lépnek kapcsolatba az ügyfelekkel. Ezzel együtt pedig csökkenteni szeretnék azok számát, akik kizárólag olyan belső tevékenységekre fókuszálnak, amelyek házon belüli számításokkal kapcsolatosak.

Miközben a Citigroup volt vezetője nemrég elég ijesztő számokkal állt elő, Cryan óvatosabban fogalmazott, és jelezte, jelenleg

nagyon nehéz megmondani, pontosan hány állás van veszélyben.

Egyszerűen csak figyelmeztetett, a jelenlegi trendek alapján a következő 5-10 évben elég sokaknak kell szembenézniük a technológiai fejlődés következményeivel az egész szektorban.