Yoko Ono miatt nincs többé John Lemon

john lennon
John Lennon, jellegzetes kerek szemüvegében
Vágólapra másolva!
Néhai férje védjegyének megsértése miatt a John Lemon üdítőitalok nevének megváltoztatására kényszerített egy lengyelországi italgyártó céget Yoko Ono.
Vágólapra másolva!

Az idáig John Lemon néven árult limonádék a jövőben On Lemon néven kerülnek forgalomba, ugyanis a néhai zenész özvegye perrel fenyegette meg a katowicei John Lemon vállalatot, ha nem változtatja meg a nevet. Yoko Ono ügyvédei arra figyelmeztették a céget, hogy

napi 5000 eurót és eladott palackonként 500 eurót kell fizetniük,

ha megsértik a John Lennon védjegyet, amelyet Ono 2016-ban jegyeztetett be.

John Lennon, jellegzetes kerek szemüvegében Forrás: Origo

A cég ügyvédei cáfolták, hogy megsértették volna John Lennon jogait, de Ono ügyvédei a John Lemon írországi forgalmazójának Facebook-posztjára hivatkoztak, amelyen megjelenik az ikonikus énekes képe. Sőt más anyagaikon az üdítőital logója mellett ott van

a "let it be" felirat és egy jellegzetes, kerek lencséjű szemüveg

- amelyek közül mindkettő szorosan kötődik John Lennonhoz.

A cég képviselői állították, hogy ők 2014-ben jegyeztették be az európai uniós védjegyet, tehát két évvel korábban, mint hogy a John Lennon-védjegyet bejegyezték volna.

Karol Chamera, a John Lemon brit forgalmazója az East London Advertiser című lapnak arról beszélt, hogy ebben a vállalkozásban startup cégek vesznek részt, akik "nem tudnak szembeszállni valakivel, akinek milliói vannak".