Az Urániában a helye az animációs filmek rajongóinak

Képkocka a Kojot és a sápadtarcú című filmből
Vágólapra másolva!
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen idén ősszel is megrendezi a KAFF-napot. Szeptember 30-án, szombaton láthatnak válogatást a fesztivál programjából az animációs filmek rajongói.
Vágólapra másolva!
Képkocka a Kojot és a sápadtarcú című filmből Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

Immár hagyomány, hogy egy napra Budapestre költözzön a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A mustra legkedveltebb és díjnyertes filmjei 2017. szeptember 30-án, szombaton délutántól láthatóak a nagyvásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a két magyar nyelvű blokk mellett Ausztrália kiválóságaiból is látható egy válogatás, és levetítik az Ethel és Ernest című brit animációs játékfilmet is.

A program 15 órától

meseválogatással indul,

benne a Négyszögletű Kerek Erdő, az Egy kupac kufli, a Hoppi mesék illetve a Kormos mesék című sorozatok egy-egy új epizódjával, valamint filmre vitt gyerekdalokkal, kortárs gyerekversekkel.

A 18:30-kor kezdődő

szerzői filmes szekcióban

14 munka szerepel, köztük olyan közönségkedvencek, mint a Kojot és a sápadtarcú, a Love, a Hunor vagy az Egerszegi Krisztináról készült Egér című animáció. A magyar filmek mellett 16 órától vetítik az Ethel és Ernest című brit animációs játékfilmet, amely Raymond Briggs 1998-as, nagy sikerű könyve alapján készült, és a szerző szüleinek igaz történetét mondja el.

A napot ausztrál rövidfilm-válogatás zárja, amelynek apropója az idei KAFF ausztrál fókusza. Ebben a fesztivál zsűrijében elnöklő Dennis Tupicoff két munkája is látható: Az anyja hangja és a Láncfűrész.