Sikert aratott a magyar arisztokráciát bemutató kiállítás Kínában

Sissi és a magyar arisztokrácia fényűző életét már Kínában is megismerhetik.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Múzeum Sissi és Magyarország- a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című sanghaji bemutatkozó kiállítására csaknem 700 000 látogató volt kíváncsi júniusban. A hatalmas siker után a kiállítás Pekingbe, a Tiltott Városba vándorol tovább, ahol szeptember 27-én nyitják meg a tárlatot.
Vágólapra másolva!

A kiállítás több mint 150 eredeti műtárggyal mutatja be a pekingi Palotamúzeumban, hogy miként éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz évben, a késő középkori és újkori Magyarországon, valamint

azt is megismerheti a kínai közönség, hogyan viszonyultak a Habsburg uralkodóházhoz.

A történetet egy olyan nagy múltú intézmény mutatja be, amely saját maga is részese a kiállításnak, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeumot még a magyar gróf, Széchényi Ferenc alapította 215 évvel ezelőtt. A múzeum alapításával a gróf és az arisztokraták arra törekedtek, hogy a magyar kultúra és történelem egyetemes tárházát teremtsék meg. Az intézmény mai történészei és kurátorai az elmúlt évtizedekhez hűen most is

arra törekednek, hogy az ázsiai nagyvárosban a magyar nemesség tárgyi emlékein keresztül az ország gazdag és fordulatos múltját ismertessék.

A magyar arisztokraták jólétben és magas szintű műveltségben éltek évszázadokon keresztül. Ám az arisztokrata mivolt nem csak vagyont jelentett, sokkal inkább a jó modort és a kultúra széleskörű, alapos és nemzetközi ismeretét, valamint a vezetésre való rátermettséget és a harcos erények megőrzését.

Sissi és a magyar arisztokrácia fényűző életét már Kínában is megismerhetik. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum

Azok az öltözékek, bútorok, képek, ékszerek és fegyverek, melyek Pekingben lesznek láthatóak, nemcsak a magyar arisztokrácia pompájának mindennapi tárgyaiként szolgáltak, hanem

alkalmat adtak arra is, hogy azok szépségével kifejezzék azt a mérhetetlen gazdagságot, amelyben használóik éltek és a távolságot, amely köztük és a társadalom más rétegei között húzódott.

A műtárgyak mellett bemutatják a magyar történeti festészet és grafika kiemelkedő darabjait is, többek között a ma is közkedvelt Mária Terézia királynő és Erzsébet királyné ábrázolásait.