Készülhetünk a nagy októberi felfordulásra

reggel ősz fény
Vágólapra másolva!
Ha a múlt megismétli önmagát, akkor a részvénypiaci befektetők elkezdhetik becsatolni a biztonsági öveket, ahogy az október hamarosan kezdetét veszi. A tapasztalatok alapján ugyanis ez a legnagyobb kilengésekre hajlamos hónap az egész évben.
Vágólapra másolva!

A történelmi tapasztalatok alapján az október a leginkább volatilitásra hajlamos hónap az egész évben. Ráadásul ha véget ér, akkor sem nyugodhatnak meg a befektetők, mert a második helyre a november futott be – írja Mark Hulbert, a MarketWatch elemzője.

Mivel a statisztikai összesítés az amerikai részvénypiacra vonatkozik, sokan gondolhatnák, hogy az eredményt az 1987-es összeomlás okozza, amikor október 19-én a Dow Jones index 22 százalékot zuhant. Mindazonáltal

az akkori szakadás csupán egy kis részét teszi ki az egésznek.

Az október ugyanis még akkor is a legnagyobb volatilitásokat produkálja átlagosan, ha az 1987-es évet teljesen figyelmen kívül hagyjuk.

Történelmi hullámvasút

Fontos, hogy a gyűjtés az elmúlt több mint 100 évet átlagolja, vagyis igen nagy az eltérés az egyes évek mozgásai között. Következésképpen egyáltalán nem biztos, hogy az idei október hatalmasat kilengéseket produkál majd. Az elemzés azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes felkészülni arra, hogy talán nem lesz zökkenőmentes a következő hónap az amerikai részvénypiacokon.

Az ősz nemcsak kilengéseket, de bikapiacot is hozhat Forrás: AFP/Bryan Thomas

Hulbert hangsúlyozza, az egyik legjobb módszer a volatilitásból adódó esetleges veszteségek elkerülésére, ha a befektetők nem kezdenek pánikolni, ha bekövetkeznek a kilengések. Ezt a stratégiát támasztja alá, hogy bár történelmi távlatban az október a legnagyobb volatilitást produkáló hónap,

a teljesítmény szempontjából egyáltalán nem számít különösen rossznak

– az 1800-as évek óta a Dow Jones eredménye alapján a hetedik legjobb hónap az évben. Ha pedig 2000 óta számoljuk a hozamokat, az október már a harmadik legjobbnak számít, átlagosan 1,84 százalékos izmosodással.

Bikák és medvék

Van azonban egy másik tényező is, amely csökkentheti a pánikhangulatot. Nevezetesen, hogy októberben sokkal több bikapiac indult el, mint ahány befejeződött. Nem véletlen tehát, hogy az októbert sokan a „medvegyilkos hónapnak" nevezik a Wall Streeten.

Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy

az elmúlt évszázad kezdete óta mért 35 bikapiacból összesen 8 indult el októberben.

Ez statisztikailag azért lehet fontos, mert ha véletlenszerűen szórnánk szét a bikapiacok kezdetét hónapok szerint a naptárban, akkor csupán kevesebb mint három kezdődne októberben – ez persze szintén nem jelenti azt, hogy biztosan bikapiacra számíthatunk ebben a hónapban.

Az elemzés végkövetkeztetése tehát az, hogy a történelmi tapasztalatok alapján minden esély megvan arra, hogy a következő hónap nagyobb kilengéseket mutasson a részvénypiacon, azonban ugyanezen tapasztalatok alapján nem valószínű, hogy most fog véget érni a bikapiac.