Pokorny Lia megmutatja, miért érdemes élni

„Ha úgy élik le az életüket, hogy a végén rájönnek, hogy egyszer sem voltak elviselhetetlenül szomorúak, akkor valószínűleg nem figyeltek oda eléggé" - hangzik egy idézet az előadásból.
Vágólapra másolva!
2017. október 6-án mutatja be a Lepkegyűjtő Produkció Duncan MacMillan Dolgok, amikért érdemes élni című monodrámáját Pokorny Lia főszereplésével, Horgas Ádám rendezésében a Centrál Színházban. Az előadás a női lélek fejlődéséről, a nővé válásról, az élet pozitívumairól és negatívumairól szól, méghozzá interaktív, improvizatív módon.
Vágólapra másolva!

A darab főszereplője kislány korában - hogy ezzel is segítsen életüket sokszor kilátástalannak látó szülein - úgy dönt, hogy

listát ír mindazokról a dolgokról, amelyeknek már a gondolata is elűzi minden bánatát.

Ahogy múlnak az évek, a lista egyre bővül, de nemcsak az arra felírt elemek változnak meg – hanem maga a történet középpontjában álló kislány is, aki időközben felnőtté érik.

Pokorny Lia az előadás egyik próbáján Forrás: KISSKRISZTIII/Kisskrisztiii

Duncan MacMillan színdarabja október 6-tól látható a Centrál Színház színpadán. Pokorny Lia előadás közben

nem engedi kicsúszni a közönséget a történetből:

érkezésüktől kezdve társként szólítja meg a jelenlévőket, sokszor tőlük kér tanácsot, őket kéri fel partnereinek, bevonja őket a főszereplő sorsába.

„Ha úgy élik le az életüket, hogy a végén rájönnek, hogy egyszer sem voltak elviselhetetlenül szomorúak, akkor valószínűleg nem figyeltek oda eléggé" - hangzik egy idézet az előadásból. Forrás: KISSKRISZTIII/Kisskrisztiii

A Lepkegyűjtő Produkciót az azonos című előadás sikerét követően hozta létre Bereczki Zoltán és Ferenczi Orsolya. A több mint 125 előadást megélő darab után 2016-ban a Pillanatfelvétel című szerelmi drámát vitték színpadra az Átrium Filmszínházban, a Dolgok, amikért érdemes élni októberi bemutatója után pedig legközelebb George Orwell kultikus disztópiájának, az 1984-nek feldolgozását mutatják be, 2018 februárjában. A Lepkegyűjtő Produkció minden előadásának állandó rendezője Horgas Ádám.

A Dolgok, amikért érdemes élni-t október 6-án és 7-én a Centrál Színházban, október 12-én a debreceni Lovardában, október 20-án Gödöllőn, a Művészetek Házában, október 29-én pedig Szolnokon, az Aba Novák Művelődési Központban láthatja a közönség, ízelítő pedig már itt, alább is látható belőle: