Lehet, hogy bevásárolni nem tudnak, de nagyon jól tartják a ritmust

jazz Remont Pomp is an inclusive band keen on improvisation and sound experiments, formed by members with and without disabilities. They take inspiration from african and avant-garde music, using various objects as percussive instruments. The band wasfoun
Remont Pomp
Vágólapra másolva!
Alapvetően etno-zenét játszanak jelentős avantgárd megtámogatással, amit még improvizációval bonyolítanak. A zenekarnak kizárólag ütős szekciója van, de mindezeken túl is van a Remont Pompnak különlegessége. Talán a legjelentősebb. A zenekar legtöbb tagja valamilyen szintű értelmi fogyatékkal él. Emellett pedig az sem mindennapi, hogy nem is hangszereken játszanak, hanem különböző használati tárgyakat szólaltatnak meg.
Vágólapra másolva!

A Remont Pomp nevű lengyel bandára egy jazzrajongó fotós kolléga hívta fel a figyelmemet. A zenekar egészen érdekes jazz-zenéje afrikai ritmusokra épít, és teljesen instrumentális. A játszott zenén túl van még érdekessége is a Remont Pompnak:

a legtöbb tag értelmi fogyatékkal éli mindennapjait.

A Remont Pomp Fotó: Natalia Chylińska

A fogyaték mértéke és jellege tagonként változik, de általánosságban el lehet mondani róluk, hogy sok olyan területe van az életnek, ahol ők nem képesek önállóan helytállni. Viszont nagyon jól tudják tartani a ritmust. Legalábbis ezt mondta Jarosław Marciszewski, azaz Jarek, aki segített a zenekar megismerésében.

A Rempont Pomp 2004-ben alakult az Értelmi Fogyatékosok Lengyelországi Szövetsége segítségével Gdańskban. 2016 utolsó napján jelent meg második albumuk, a Pomp Power. Az első nem sokkal korábban, 2012-ben jött ki. A zenekarban eddigi, 13 éves történetében már sokan játszottak. Ráadásul egyáltalán nem csak lengyelek. A korábbi tagok között vannak osztrákok, törökök, franciák, németek, spanyolok és ukránok is.
Legutóbbi lemezüket itt lehet hallgatni, rendelni.

Jarek maga is zenész, tagja a zenekarnak, de nem él fogyatékkal. Egyébként ő a zenekar menedzsere, ő szervezi a koncerteket, az utazásoktól a fellépésekig mindent. A szervezésben akad némi segítsége is, de nem állandó. Azt mondta, kapnak évente 2-3 önkéntest az Európai Önkéntes Szolgálattól (EVS), és szoktak erasmusos diákok is segíteni nekik. Az önkénteseken kívül, Jarekkal együtt még két olyan tagja van az együttesnek, akinek nincs értelmi fogyatéka. A felállásról azt mondta,

nagyon fontos nekik a tapasztalatok egymás közti megosztása, és a zenekar ilyen értelmű keveredése.

Az önkéntesekkel együtt tehát 11-12 tagú a Remont Pomp családja, felvétel pedig nincs. Jarek azt mondta, a létszámlimitet az indokolja, hogy nagyon nehezen tudnák megoldani egy nagyobb csapat utaztatását. Ennek ellenére szerveznek olyan rendezvényeket, ahol bárki játszhat velük, és a zenekar tagjai tartanak workshopokat is, de kifejezetten értelmi fogyatékkal élőknek.

Remont Pomp - szemben, hosszú hajjal és szakállal a menedzser, Jarek Marciszewski Forrás: Remont Pomp

A tagok egyébként nem terápiaként tekintenek az együttesre, persze nem tagadják el a zene ilyen jellegű hatását sem. A hangsúly nem a fogyatékosságon, hanem a művészeten van. Tehát a céljuk az, hogy művészetet mutassanak be, amit történetesen fogyatékkal élő emberek adnak elő. Semmiképpen nem szeretnének úgy tűnni, mintha ők csak fogyatékos embereket mutatnak be, és melléjük raknak zenét, hogy érdekesebb legyen az egész. Az egyéni célokról pedig azt mondta: „tudom, hogy a tagjaink

Ettől függetlenül az egyik legfontosabb az együttes életében, hogy már 13 éve csináljuk ezt a közös dolgot, és valódi közösséggé váltunk közben."

Balra Mikolaj Trzaska, az asztalnál a Remont Pomp Fotó: Przemek Cygański

A Remont Pomp tagjainak nagy része zenei előképzettség nélkül érkezett. Egyetlen követelmény volt. Jól tartani a ritmust. Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre tűnhet, és azzal is számolni kell, hogy ez

nem egy egyszerű zenét játszó banda.

Nem véletlen, hogy hetente kétszer próbálnak. Mindkét alkalom több mint két órás, általában kisebb csoportokban gyakorolnak, de vannak egyéni fejlesztések is. És persze ott van a komponálás, amikor megszületnek az új művek, de a Remont Pomp kiváló improvizáló banda is. Erre az egyik legjobb bizonyíték, hogy egy rögtönzött improvizációs koncert hozta össze őket Mikołaj Trzaska hires szaxofonossal egy gdański fesztiválon még 2005-ben. Állítólag nem jelent meg a zenekar, amelyikkel Trzaskának kellett volna játszania, ezért megkérte a Remont Pompot, hogy segítsék ki. Nem sokkal azelőtt hallotta a beállásukat, ott tetszett meg neki az együttes. Jarek azt mondta az akkori felkérésről:

Aztán lejátszottak közösen egy teljesen improvizált koncertet még aznap. Azóta jó barátságban vannak Trzaskával, nem véletlen, hogy mindkét albumukon vele játszanak. Az elsőn, a 2012-ben megjelent Złota Platyná-n volt még egy vendégzenész, Mike Majkowski, a lengyel származású, egybéként ausztrál nagybőgős. Aztán jött a második lemez, a tavaly megjelent Pomp Power, amin csak Trzaska játszik velük. A számokat egyébként a Remont Pomp zenészei írják, igaz, az első albumon voltak improvizációból indult szerzemények, de alapvetően ők írják a számokat. Jarek azt mondta, Trzaskát társszerzőként tüntetik fel, mert szaxofonjátékán kívül hangmérnökként is jócskán hozzátesz a zenéhez.

Jarek a fejlődésről is beszélt, azt mondta, egyik tagjuk már néhány éve szaxofonozni tanul, és ha minden jól megy, lassan beszáll szaxofonnal is. Persze nem cél, hogy Trzaskát kiüsse a nyeregből - mondta viccelődve Jarek.