Nagy volt a nyomás a Ninja Warrior versenyzőin

Ninja Warrior
Vágólapra másolva!
Hétfő este rajtol a Ninja Warrior Hungary, a versenyről és a felkészülésről négy versenyző, Marosvölgyi Noémi, Rácz Miklós, Boráros Gábor és Tányéros Ádám mesélt.
Vágólapra másolva!

Több ezer jelentkező közül került ki az a 330 versenyző, aki kipróbálhatja magát a világ egyik legkeményebb kihívásának számító Ninja Warrior pályán.

A versenyzők egy része úgy készült a Ninja Warrior Hungary pályájára, hogy külföldi műsorok adásait nézte, mások a YouTube-on figyelték a széria videóit, és olyan is volt, aki otthon épített pályát, amin gyakorolt. Boráros Gábor több adást látott, ezért biztos volt benne, hogy nem lesz egyszerű a feladat. Külön nem gyakorolt rá, bízott az edzettségében.

A fizikai erőnlét mellett, úgy látják, mentálisan is kellett készülni. Elég nagy volt a nyomás, izgultak, erről meséltek négyen a Mokkában - rúdtáncos, ketrecharcos, focista és sziklamászó is próbálkozik majd a műsorban.

A műsorban egy akadályokkal teli pályán kell végigmennie a játékosoknak, a TV2 a „legnagyobb harcosokat” kereste a casting során, akik a legkeményebb pályát, és magukat is képesek legyőzni.

„Ebben a versenyben mindenre szükséged lesz, amit a tested tud! És arra is, amiről nem is sejtetted, hogy benned lakik! A világon összesen négy ember teljesítette idáig ezt a kihívást. Legyél te az ötödik, aki legyőz mindent, és mindenkit! Légy rettenthetetlen, bízz az erődben, és legyél te az első magyar Ninja Warrior” - írták korábban.

A Ninja Warrior Hungary műsorvezetője Majoros Péter Majka és Till Attila mellett a Mokka egyik háziasszonya, Mádai Vivien lesz. Október 16-tól rendhagyó módon hétfő esténként érkezik a TV2-re a Ninja Warrior Hungary, ezzel egy időben átalakul a TV2 programstruktúrája, erről itt olvashat.