Három új szexuális zaklatási ügyben indult nyomozás Angliában

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség vasárnap bejelentette, hogy három újabb esetben indított nyomozást Harvey Weinstein amerikai filmproducer ügyében.
Vágólapra másolva!

Újabb áldozat állítja azt, hogy 2010-ben, 2011-ben majd 2015-ben lett szexuális támadás áldozata Londonban. A feljelentő személyének kilétét nem hozták nyilvánosságra, és Weinstein nevét sem említették meg összhangban azzal az irányelvvel, hogy gyanúsítottat mindaddig nem neveznek meg, amíg nem emelnek vádat ellene.
Lysette Anthony brit színésznő előzőleg a The Sunday Times vasárnapi brit lapnak feltárta, hogy londoni otthonában megerőszakolta őt az amerikai filmmogul az 1980-as végén.

Egy "szánalmas, undorító támadás volt", amely után "undort és szégyent" éreztem - mondta a színésznő. Hozzátette, hogy jelentette a brit rendőrségnek az esetet.

Egy másik, magát megnevezni nem kívánó nő hasonló vádakkal állt elő a Daily Mail brit napilapban.
A londoni rendőrség, amely csütörtökön vizsgálatot kezdett a Harvey Weinstein által állítólag elkövetett nemi erőszakcselekmények ügyében, nevek említése nélkül megerősítette, hogy kapott további bejelentést.

A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban több mint harminc nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, illetve európai színésznők is arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy nő pedig nemi erőszakkal is megvádolta a befolyásos hollywoodi producert. Az egyikük Rose McGowan színésznő.
A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján.
Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia szombaton kizárta soraiból a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein producert. A brit filmakadémia csütörtökön felfüggesztette tagságát.
Franciaországban pedig kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a civileknek adható legmagasabb hazai kitüntetéstől, a Becsületrendtől.