Átlépte a lélektani határt a szupersztár fém

ugrás csúcs kockázat szakadék hangulat siker öröm
Vágólapra másolva!
A palládium 2001 óta először lépte át az ezer dolláros unciánkénti szintet, miközben idén eddig háromszor olyan gyorsan erősödött, mint az arany. Ezzel együtt a fém hosszú távú jövője mégis bizonytalan.
Vágólapra másolva!

Több mint 1 százalékos emelkedéssel unciánkénti ezer dollár fölé emelkedett hétfő reggel a palládium árfolyama. Az ezer dolláros lélektani határt 2001 óta nem lépte át a fém – írja a Bloomberg. Az izmosodás mögött az áll, hogy egyre nagyobb a kereslet a palládiumra a benzines járművek károsanyag-kibocsátását kontrolláló eszközök terjedésével.

A palládium nagyjából 47 százalékot erősödött ebben az évben, amivel

a legjobban teljesítő nemesfémnek számít.

Az arany mindeközben 14, az ezüst 9, a platina pedig mindössze 4,7 százalékot emelkedett eddig 2017-ben.

A főként katalizátoroknál használt palládium egyébként drágább, mint a „testvéreként" emlegetett platina, mely utóbbit főként a dízeles járművek károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez használják. A dízelesek járművek azonban egyre népszerűtlenebbek, különösen Nyugat-Európában, miután több autógyártó is beismerte, csaltak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó teszteken.

A palládium árfolyamának alakulása Forrás: Investing.com

Ráadásul a platina számára még a jelenleginél is rosszabbra fordulhatnak a dolgok. Az európai dízelmotor piac részesedése ugyanis megfeleződhet 2025-re. Ennek eredményeként

a következő tíz évben a platina iránti kereslet 300-600 ezer unciával csökkenhet

– vélik a Citigroup elemzői. Ezzel szemben a palládiumból várhatóan a jövőben is hiány lesz, noha a bank szerint hosszú távon ez a deficit enyhülni fog.

Nem véletlen, hogy a Citigroup szakértői rövid távon kitartóan optimisták a palládiummal kapcsolatban. Mindazonáltal a banknál hangsúlyozzák, hosszabb távon már nem ennyire egyértelmű a fém emelkedési potenciálja, mivel egyre nőnek majd a helyettesítéssel összefüggő kockázatok.