Díjazzák a jó munkáltatói márkákat

Egészségkövet segít, hogy jobban érezd magad a munkahelyeden
business woman
dolgozó nő nők
vállalat
értekezlet
Vágólapra másolva!
A Magyar Public Relations Szövetség harmadik alkalommal hirdeti meg az Employer Branding Awardot. A díj a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazza és mutatja be a szakmai közönségnek. A tavalyi díjátadón már mintegy száz HR- és kommunikációs döntéshozó képviselte vállalatát.
Vágólapra másolva!

Az Employer Branding Award 2017 azon HR és kommunikációs szakemberek, részlegek együttműködését hivatott elismerni, melyek a legkiválóbb éves Employer Branding stratégiákat és kampányokat dolgozták ki, hajtották végre, mind a szervezeten belül, mind a munkaerőpiacon.

Az idén is közép-, illetve nagyvállalati kategóriákban lehet nevezni, újdonság azonban, hogy két szakmai kategóriában is pályázhatnak a cégek: éves Employer Branding stratégia bemutatásával, illetve rövidebb munkáltatói márkaépítési kampányokkal lehet nevezni.

A speciális hazai munkaerőpiaci helyzet - vagyis a munkaerőhiány - a klasszikustól eltérő HR stratégiát és kommunikációs megoldásokat követel meg.

Sok esetben szakítani kell az eddigi hagyományokkal és új HR-kommunikációs megoldásokat kell alkalmazni a munkaerő-bevonzás és -megtartás érdekében - mondta Kádár Balázs, a szövetség elnökségi tagja, az Employer Branding Award alapítója.

Hű, de jó itt dolgozni Forrás: Thinkstock

A díj idéntől rendelkezik egy saját honlappal is, ahol az összes fontos információt egy helyen megtalálhatják az érdeklődök. A pályaműveket az ország meghatározó HR- és kommunikációs szakembereiből álló független szakmai zsűri fogja értékelni. A jelentkezéseket és a pályázatok leadását 2018. január 31-ig várja a Magyar PR Szövetség kizárólag elektronikus formában az Employer Branding Award honlapon keresztül. Az eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó 2018 tavaszán várható.