Vibrátorral kedveskednek, vérrel írnak levelet az őrült rajongók

Airbnb Open LA, Gwyneth Paltrow
Vágólapra másolva!
Nem minden rajongó elégszik meg annyival, hogy egy személyes találkozás alkalmával készíthet egy közös fotót a kedvencével, az imádott sztároknak néha ennél sokkal furább, bizarrabb dolgokat is el kell viselniük. Volt, akit megharaptak, másnak vibrátort küldözgettek ajándékba, és olyan is akadt, aki miatt egyik híve még a saját lábát is eltörte. Íme, pár képtelen sztori!
Vágólapra másolva!

Norman Reedus

A The Walking Dead fenegyereke, a Darylt játszó Reedus volt az, akit egy rajongói találkozón megharapott egy nő, annyira nem tudta türtőztetni magát, amikor összeállt egy közös képre az imádottjával.

Sok rajongó kedvence Forrás: Fox

A színésznek nem ez volt az első különös kalandja, volt olyan női rajongója, aki egy mellimplantátumot küldött neki ajándékba. Sőt ez után egy másik nőtől is érkezett hozzá egy implantátum, mire Reedus – a maga szokott, fanyar modorában – előállt azzal, hogy elkezdi gyűjteni a női mellekből kiszedett zseléket, és azokon fog aludni.

Gwyneth Paltrow

Nem jött lázba a vibrátortól Forrás: Mike Windle / Getty Images North America / AFP

A sztárvilágban más is kapott már bizarr csomagokat, Paltrownak például egy Dante Michael Soiu nevű férfi küldözgetett szerelmes leveleket, ezekhez azonban rendre mellékelt némi pornót is. Utoljára egy vibrátorral próbált kedveskedni a színésznőnek, ami mellé annyit írt, hogy „Csak mert szeretlek” – ez után nyilvánították őrültnek, és helyezték el egy intézetben.

Jessie J

Az énekesnő 2011-ben még nagy szeretettel beszélt a rajongóiról az MTV díjátadója kapcsán, annak is kifejezetten örült, hogy az alábbi képen látható, jellegzetes frizuráját is sokan leutánozták.

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Theo Wargo

Egy évvel később egyik híve azonban túl messzire ment, szándékosan eltörte a lábát, miután az énekesnő hasonló balesetet szenvedett. A beteg rajongó kinyomozta Jessie J privát címét, és elküldte neki a képet a sérülésről, azzal a szöveggel, hogy szeretne mindenben hasonlítani a bálványára. A hírességet persze inkább megrémítette az eset, egyből meg is erősítette a testőrséget maga körül.

Zach Braff

A legtöbben a Dokikból ismerik Forrás: AFP

A Dokik sztárjának az volt a legmeglepőbb találkozása, amikor alá kellett írnia egy rajongója testét, hogy az majd annak alapján tetováltassa magára a színész nevét. A Cover Mediának felelevenített egy másik esetet is, amikor egy lány úgy érkezett meg egy vetítésre, hogy felhúzta a pólóját, és a felsőtestére végig egy idézet volt tetoválva Braff egyik filmjéből.

Lapozzon, van még pár sztorink őrült rajongókról!