A japán közönség is a magyarokat nézte

Japán nap, Magyar Állami Operaház
Vágólapra másolva!
Húsz helyszínen 23 előadást mutatott be japán turnéján, október 25. és november 23. között a Magyar Állami Operaház 150 művésze Japánban.
Vágólapra másolva!

Húsz helyszínen 23 előadást mutatott be turnéján október 25. és november 23. között a Magyar Állami Operaház 150 művésze Japánban. Az Opera együttesei

világhírű szólisták,

Edita Gruberová, Miklósa Erika és Rost Andrea társaságában turnéztak. Felléptek a patinás Tokyo Bunka Kaikanban, továbbá Oszakában, Fukuokában és Nagojában is.

A japán turné egyik állomásán Forrás: Magyar Állami Operaház

Műsoron volt a Lammermoori Lucia, amit Szabó Máté tavaly állított színpadra, valamint előadták a Szinetár Miklós rendezte A denevér-t is. Az Opera Ének- és Zenekarát Kovács János, Peter Valentovic és Kocsár Balázs vezényelte. Donizetti művét hét alkalommal, ifjabb Johann Strauss operettjét tizenegyszer láthatta a japán közönség. A turné zárásaként az Opera Zenekara

Mozart, Beethoven, Brahms, Johann Strauss és Liszt műveit adta elő négy hangversenyen

Mario Kosik és Kovács János vezényletével, Ingrid Fujiko Hemming zongoraművész közreműködésével.