Mit csinálnak most az utolsó Megasztár elfeledett énekesei?

Mega sztárok sztár
Megasztárok
Vágólapra másolva!
2012 tavaszán ért véget a Megasztár hatodik szériája, akkor Radics Gigit választották a legjobbnak. Ott volt mellette a legjobbak közt Szakos Andrea, Talán Attila, Farkas-Jenser Balázs, Burgess Benji és Nagy Kristóf Bozont. A többségről már nem sokat hallani, eltűntek a nyilvánosság elől, utánajártunk, hogy kivel mi történt a közelmúltban.
Vágólapra másolva!

Radics Gigi volt a 2012-es Megasztár legjobbja, az énekesnő azóta is népszerű, legutóbb az X-Faktor mentoraként volt képernyőn.

A dobogó második fokán végzett Szakos Andreáról sokan nem tudnak, pedig ő is zenél, 2014-ben a Karmapirin együttes énekesnője lett - Oláh Ibolyát váltotta. Hétezren követik közösségi oldalán, ahol nagyrészt szakmai híreket, koncertidőpontokat posztol, szabadidejében pedig különleges, egyedi ékszereket készít.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Harmadik lett a szériában Talán Attila, aki azóta indult német tehetségkutatón, ahol Diether Bohlen és a Scooter énekese is méltatta a produkcióját. Ősszel kijött egy albuma, vendég volt Radics Gigi nagykoncertjén a napokban, amire közös, szerelmes dallal készültek.

Farkas-Jenser Balázs neve is sokaknak ismerősen csenghet, a fiatal énekes épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik lett. Sokat nem lehet tudni róla, 2015-ben volt legutóbb képernyőn, mikor próbálkozott A Dalban Liar című dalával.

Forrás: Schumy Csaba

Burgess Benji a Megasztár alatt egy ideig Radics Gigi párja volt, a srácnak akkor nagyon fájt a szakítás, erről többször nyilatkozott. A tehetségkutató utáni nyáron a Pont így jó című dalához forgatott videót, ráadásul egy elég különleges helyszínen, a Liszt Ferenc repülőtéren, komolyabban kezdett a zenével foglalkozni, nagyon be akart futni. Végül a nagy siker nem jött el, régóta nem hallani róla.

Forrás: Schumy Csaba

Nagy Kristóf Bozont viszont többször feltűnt a képernyőn az elmúlt években, például az Éjjel-nappal Budapest szereplőjeként is láthatták a nézők.

„A Meridien Hotel zenekarának vagyok az énekese, főleg dzsesszt énekelek, de van egy punk-rock zenekarom is. Lassan 6 éve foglalkozom szövegírással, legutóbb Sárik Péter szerzői lemezére írtam szövegeket” - mesélte 2015-ben. Írt dalt Falusi Mariannak, Tabáni Istvánnak és Gájer Bálintnak is.

Forrás: Schumy Csaba

Nagy Adrienn lett a hetedik, őt máig sokan ismerik, a Jóban Rosszban szereplőjeként futott be. Mögötte Bihal Roland végzett a versenyben, aki tavaly arról beszélt, hogy nem meggazdagodni akar a zenélésből, hanem valódi örömzenét művel jelenlegi zenekarával, a Bihal Roland&The Crew-val. A zene mellett szoftverteszteléssel foglalkozik, úgy tudni, családot szeretne, keresi az igazit.

Forrás: Schumy Csaba

Kullai Tímea zenei élete igen sokszínű, írt rockoperát, énekelte Jason Kay dalait, sokszor állt színpadon jazz standardekkel, időként saját szerzeményeket komponál, és a Magyarországi Szerb Színházban is láthatta a közönség.

„Tímeát az éneklés mellett a csillagászat, az ezotéria és a lakberendezés is foglalkoztatja, illetve kerékpárokat tervez” - írta a helyi újság a váci énekesnőről nemrég. Az énekesnő aktív a Facebookon, a napokban így üzent a követőinek: „Októberben jött ki ez az első nemzetközi dalocskám, amihez készültek fantasztikus remixek, arra gondoltam, hogy mától minden nap kaptok egy Never Give Up remixet, és a végén kiváncsi vagyok melyik remix tetszett nektek a legjobban!”

Forrás: Schumy Csaba

A szériában tűnt fel Horváth István is, de róla a kiesése óta nem tudni, mint ahogy Szűcs Ádámról sem.

Az elsőként kieső Réti Nóráról viszont annál inkább, az énekesnő szerepet kapott a Vígszínház több darabjában, és műsorvezetőként is láthatták már a nézők a Petőfi TV-n.

Forrás: Schumy Csaba

Az első szériában bukkant fel Kandech Evelyne, Schmidt Vera és Nagy Edmond, a másodikban Gál Csaba Boogie, Pflum Orsolya és Pál Tamás, róluk itt olvashat. Emlékszik még Széles Izára, Kontor Tamásra és a többiekre a harmadik évadból? Őket itt találja, a negyedik széria énekeseiről, mint Bencsik Tamara, Szecsődi Károly és Tóth Lüszi, itt olvashat, az ötödik széria döntőseit itt találja.