Így érdemes céget venni

kockázati tőke befektetés felvásárlás
Young couple meeting with financial advisor
Vágólapra másolva!
A piaci pozíció megerősítésének vagy egy új piacra belépésnek bevett módja lehet a cégfelvásárlás. Arra is jó szolgálatot tehet azonban, hogy az értéklánc egy nagyobb részének lefedésével csökkentsük a beszállítókkal vagy a vevőkkel kapcsolatos kockázatokat, és akár a cég vagyonának megosztására is alkalmas lehet. Habár nincs egységes receptje a családi vállalatok körében is bevett növekedési stratégiának, a vállalatfelvásárlásnak, a K&H vállalati szakemberei tudják, mire érdemes leginkább odafigyelni. A tapasztalatok alapján a hazai cégek esetében a túlzott kockázatvállalás és az elhúzódó felvásárlási folyamat jelentheti a fő akadályt, aminek elkerülésére részletes integrációs terv készítését javasolják.
Vágólapra másolva!

Miközben hazai szinten évente mintegy 100-150 cégfelvásárlás történik, jelentős részben a családi vállalatok körében, azt látjuk, hogy a sikeres akvizíció három alapfeltétele – az előre jól meghatározott stratégia, a stabil működés és a menedzsment motiváltsága – nem minden esetben valósul meg hiánytalanul. Ez pedig végső soron azt eredményezheti, hogy a hatalmas befektetett energia és tőke ellenére sem éri el a vállalat a kívánt célt – mondta Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

Ahhoz, hogy a cégfelvásárlás gördülékenyen történjen, először is az ideális célpontot kell feltérképezni. Ez magába foglalja a pénzügyi és piaci működés vizsgálatát, de legalább ilyen fontos az adott cégre jellemző vállalati kultúra, illetve az is, hogy miként lehet – lehet-e egyáltalán – a két cég erőforrásait a leghatékonyabban összevonni – mondta Hegyi Ádám, a KBC Securities Corporate Finance vezetője.

Illusztráció Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou / Altopress/Frédéric Cirou

A hazai vállalatok leggyakoribb hibájaként azt látjuk, hogy a nem megfelelő átvilágítás és értékelés miatt a felvásárló túlzott kockázatot vállal, és a tranzakció eredményeként elvárt hozamot az összevonás utáni cég nem képes megtermelni.

A sikeres akvizíció másik gyakori akadálya pedig a felvásárlási folyamat pontos meghatározásának hiánya, mivel tapasztalataink szerint a folyamat nem megfelelő dinamikája esetén egyik vagy másik fél könnyen belefáradhat a procedúrába.

A szakemberek a felvásárlási folyamat eredményes lebonyolításában – cégmérettől függetlenül – kulcstényezőnek tartják az integrációs terv meglétét, ami onnantól kezdődően, hogy milyen célok állnak a felvásárlási folyamat mögött, a piacfelmérésen és a saját tőke és idegen források optimális összehangolásán át egészen a két cég sikeres közös működési feltételeinek lefektetéséig a teljes procedúrát magába foglalja.