El kéne törölni az adófeltöltést

kockázati tőke befektetés felvásárlás
Using smartphone and newspaper to monitor stock performance
Vágólapra másolva!
Hamarosan itt van december 20-a, amikor azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek előző évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot, teljesíteniük kell a társasági és helyi iparűzési adó feltöltésére vonatkozó kötelezettségüket. Ez a tevékenység azonban nem több, mint felesleges adminisztráció, az állam bevétele ettől nem lesz több, ellenben a becslés kockázattal jár az adózók és a költségvetés számára is.
Vágólapra másolva!

Ezért is kérjük évek óta ennek megszüntetését az adminisztráció csökkentésére vonatkozó javaslatainkban – emelte ki Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

A feltöltés, vagy más szóval az előleg-kiegészítés azt jelenti, hogy az érintett vállalkozásoknak meg kell becsülniük a tárgyévi teljesítményük eredményét előzetesen (azaz számba kell venniük a várható bevételeiket, költségeiket, az értékcsökkenést és a feltételezhető korrekciós és egyéb tételeket), és ez alapján kell társasági adójuk előlegét kiegészíteniük. Ez jelentős többletadminisztrációt jelent a vállalkozások számára, amely különösen a mikro- és kisvállalkozásokat terheli meg aránytalan mértékben.

Illusztráció Forrás: PhotoAlto/Odilon Dimier / Altopress/Odilon Dimier

Ráadásul számos bizonytalansági tényező van, ami a becslést igen kockázatossá teszi. Elég, ha csak az év végi árfolyam-ingadozásokra gondolunk, vagy arra, amikor egy kivitelezési láncolatban a vállalkozás teljesítése a láncolatban előbb állók teljesítésének elfogadásától függ, esetleg arra, amikor a kereskedelemi partner a következő év elején ad kedvezményt. Az sem lehet egyszerű, hogyha egy kereskedelemmel foglalkozó cégnek előre meg kell becsülnie a karácsony környékén várható forgalmát.

A helyi iparűzési adó feltöltése is meglehetősen bonyolult folyamat, hiszen vannak vállalkozások, amelyeknek több telephely után akár több önkormányzatnál is meg kell ezt tenni.

Amennyiben a vállalkozás elvéti az előírt minimális feltöltési értékhatárt, akkor mulasztási bírsággal lesz sújtható, ha túlbecsüli az eredményt, akkor ez likviditási gondokat okozhat, amely miatt „felelősségi vita" alakulhat ki az ügyvezetés és a könyvelés között. Túlfizetés esetén csak az éves bevallás benyújtásakor lesz lehetősége a vállalkozásnak a túlfizetés rendezésére, de csak a törvényben rögzített határidőt – a következő év május 31-ét – követően.

Ráadásul ez a költségvetésben is bizonytalansági tényező: emiatt kockázatos a bevételek évközi tervezhetősége és a beszedés egyenletessége. Ha nem lenne decemberi feltöltési kötelezettség, akkor akár már az előző adóévi bevallások feldolgozását követően tervezni lehetne az éves bevételek alakulását, és „kisimulnának" az évközi bevételek. Nem két időszakban befolyásolná a költségvetési bevételek alakulását a társasági adó, hanem csak az egyikben, az éves bevallások benyújtási határidejében.