Az idén is mennek magyarok a CES-re

ces 2014, robotok, murata girl
A kutya és a könyv után az embernek a robot a harmadik legjobb barátja?
Vágólapra másolva!
A CES a világ első számú technológiai seregszemléjén 2018. január 9-12. között hazánkat az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies képviselik majd Nevadában.
Vágólapra másolva!

Az autós navigációs és infotainment szoftvereiről ismert magyar NNG a kiállításon Arilou Cyber Security névre keresztelt autós kiberbiztonsági megoldását mutatja be. A GPS Tuner biciklis navigációs és e-bike szoftverét állítja majd ki, míg a vezető autós bluetooth megoldásokat fejlesztő Dension, új termékvonalát, az intelligens szenzorokat kínáló Sensest vezeti be a nemzetközi piacra a show-n. A SignAll Technologies pedig egy startup, ami világszinten egyedülálló és díjnyertes jeltolmács szoftverével arat majd remélhetőleg zajos nemzetközi sikert.

Kütyü a CES-en Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

A CES 2018 a világ legnagyobb innovációs vására, melynek keretében több mint 3900 kiállító vállalat több mint 232 ezer négyzetméteres kiállítási területen mutatja be a legújabb technológiáit, termékeit és szolgáltatásait.

Külön kiállítási teret kap többek között a kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR), az önvezető autók, és egyéb autóipari megoldások, az egészségügyi és fitnesz technológia, az okosotthon-, okosváros- és okosenergia megoldások, a 3D nyomtatás, a mesterséges intelligencia, drónok és a robotika, illetve az eSport és a számítógépes játékok.