Kis híján meghalt a sármos sorozatsztár

Walking Dead
Vágólapra másolva!
A világ a The Walking Dead-ben, Daryl Dixonként ismerte meg Norman Reedust, aki január 6-án ünnepli a 49. születésnapját – ennek alkalmából összeszedtünk róla tíz érdekességet. Tudta, hogy részegen kapta az első szerepajánlatát? Hogy Björk egyik videoklipjében is feltűnt? Hogy 2005-ben majdnem véget ért a színészi karrierje - és  az élete - egy baleset miatt?
Vágólapra másolva!

1. Hollywoodban született, de nem a neves Los Angeles-i városrészben, hanem az ilyen nevű floridai városban, majd többek között Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Japánban is éldegélt egy darabig.

2. Nem volt egyenes az útja a sztárságig, fiatalkorában például a Los Angeles-i Venice Beach egyik motorboltjában dolgozott, 7,5 dolláros órabérért. Ma nagyjából 550 ezer dollárt kaphat a The Walking Dead egyetlen epizódjáért.

Norman Reedus Forrás: Getty Images

3. A sztárokra jellemző exhibicionista viselkedése már korábban kialakult, állítólag úgy fedezték fel, hogy egy partin nagyon berúgott, és elkezdett sikítozni egy óriási napszemüveggel a fején – ekkor kérdezte meg tőle valaki, hogy lenne-e kedve kipróbálni magát a színpadon.

4. Elsőként 1991-ben, a Sunset Boulevardon található Tiffany Theaterben láthatták játszani a nézők, a Maps for Drowners című darabban volt benne Lisa Kudrow-val és Marion Ross-szal együtt. A Los Angeles Times szerint ez volt az első komédia az AIDS-ről.

Daryl Dixonként a The Walking Deadben Forrás: AMC

5. Ez után videoklipekben tűnt fel, például Keith Richards As Wicked as It Seems és Björk Violently Happy című dalánál is felfedezhettük a kapcsolódó kisfilmben – előbbiben már a tizedik másodperc környékén megjelent napszemüvegben, a gumiszobában játszódó utóbbiban pedig ő volt az ollóval játszadozó, hosszú hajú srác, aki aztán le is vágta a haját:

6. Első filmszerepét Guillermo del Toro alkotásában, a Mimic – A júdás faj-ban kapta, ő játszotta Jeremyt, akinek az alábbi videóban láthatjuk egy jelenetét:

7. 2005-ben autóbalesetet szenvedett Berlinben egy R.E.M.-koncert után, konkrétan átesett a szélvédőn, miután a kocsijuknak nekiment egy kamion. Az arca bal fele elég csúnyán megsérült, az orrát csavarokkal kellett rögzíteni, a szeme körül még mindig van egy titániumbetét.

Walking Dead Forrás: AMC

8. Nemcsak színész, de festő, szobrász és fotós is, a munkáit New York, Berlin és Frankfurt galériáiban is el lehet csípni, fotókönyvéhez itt juthat hozzá.

Fiával, Mingusszal 2012-ben Forrás: AFP/2012 Getty Images/Jamie Mccarthy

9. Modellként is láthattuk itt-ott, többek között a Levi's, a Lexus, a Prada és a Durban is számított rá egy-egy kampányban.

10. Odáig van a különféle maszkokért, álarcokért, ezekből tekintélyes gyűjteménye van, amelynek darabjaiból itt nézhet meg párat.