Harmadszorra is kiadják a Cseh Tamásról szóló könyvet

Cseh Tamás
Cseh Tamás 2018. január 22-én lenne 75 éves. Ebből az alkalomból harmadszor jelent meg immár az Európa Könyvkiadó kiadásában Bérczes László nagysikerű beszélgetőkönyve.
Vágólapra másolva!
Cseh Tamás január 22-én lenne 75 éves, és ez alkalomból harmadszorra is kiadták Bérczes László nagy sikerű, vele készített beszélgetőkönyvét.
Vágólapra másolva!

Cseh Tamás 2018. január 22-én lenne 75 éves. Ebből az alkalomból harmadszor jelent meg immár az Európa Könyvkiadó gondozásában Bérczes László nagysikerű beszélgetőkönyve. A két barát beszélgetései

Cseh Tamás utolsó, Bakáts-téri koncertjének másnapján kezdődnek,

és majdnem egy éven át tartanak.

Harmadszor jelent meg Bérczes László nagysikerű beszélgetőkönyve Forrás: Origo

A könyvben szóba kerül egy teljes élet sok-sok epizódja. A tánciskola és az első cigaretta, a címerkaszabolás és a megskalpolt bőrgarnitúra, a héthúros orosz gitár és a táncdalfesztivál, a Kex-hajó és a krakkói vonatjegy, Bereményi Géza és Másik János... És

a család, az Indián és mindenekelőtt a Dalok.

Bérczes László írása

„De mégis. Épp tíz évvel az első kiadás után, mégiscsak érdekes lehet, érvényes-e még. De ha ezt kérdezem, nem a könyvet kérdezem, hanem Tamást. Szentségtörés? Talán nem az. Már amikor a Bárkára hívtam (Bárka Színház, na, az már nem érvényes), ezt kérdezgette mániákusan, de főleg önmagában folyamatosan kételkedve, ahogyan az kötelező egy valamirevaló embertől, és Tamás valamirevaló volt, vajon érvényesek-e még a dalok, érvényes-e még Csehtamás. Az az ember, aki egyedül, egyszál gitárral kilép a színpadra, és három akkorddal a mindenséget célozza meg."

„... Az egész életemet a daloknak adtam, és nem azért, hogy karriert fussak be, hogy híres legyek, nem azért, hogy pénzt keressek, hiszen nem is kerestem. Igen, a hiúság létező dolog, és a hírt az Úr meg is adta nekem, de ő aztán igazán tudja, hogy nem arra ment ki ez az egész.

azért, hogy ez a kis zug, ez a tájék, az én hazám, ne gazosodjon el, igen, én ápolgattam, hozzá akartam járulni, hogy nemesedjek én is és az is, aki velem van, aki engem hallgat” - mondta Cseh Tamás Bérczes Lászlónak.