Tömeges visszaéléssel próbálkoztak egy hazai pályázaton

laptop, családi vállalkozás
Project team members working side by side
Vágólapra másolva!
Néhány napja a Miniszterelnökség tömeges visszaélések miatt visszavonta a diverzifikációs pályázatot. A tárca szerint ugyanis fennállt a veszély, hogy jogosulatlanok jutnak súlyos milliókhoz.
Vágólapra másolva!

Még 2016 augusztusában jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című pályázat, amelyet néhány napja – a tömeges visszaélések miatt – visszavont a Miniszterelnökség, írja az Agrotrend.hu.

Illusztráció Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou / Altopress/Frédéric Cirou

A kiírás könnyített feltételei szerint az elszámolásánál sem számlákat, sem bizonylatokat nem kértek, és a piaci árnak való megfelelést sem vizsgálták (volna) az ellenőrzés során, mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A 14 milliárdos keretre egy hónap alatt 11 ezer kérelmezőtől 140 milliárdos igény érkezett be

– ami gyanúra adott okot. Az akkor még létező MVH megyei kirendeltségeitől ráadásul sorra érkeztek olyan jelzések, hogy szervezetten vittek a hivatalokba regisztrálni bizonyos, érzékelhetően nem a potenciális vállalkozói körbe tartozó személyeket.

Az is feltűnt, hogy szövegszerűen, üzletiterv-szerűen nagyon sok pályázat egyezett.


A tapasztaltak alapján az államtitkár ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett jelentős vagy különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás büntette és befolyásolással való üzérkedés büntette gyanúja miatt.

Az államtitkár szerint a 40 ezer euró „elvesztése" – amit el lehetett volna nyerni – a tisztességes szándékú pályázókat érinti igazán. Ezért

a Miniszterelnökség megvizsgálja, hogyan lehetne új pályázattal vagy más módon teljesen, esetleg részben eljuttatni ezt a bennmaradt összeget az induló vállalkozásokhoz.

Ennek előkészítésére, elemzésére a következő hónapokban kerülhet sor.