Rubint Réka nem bírja, ha házicselédnek nézik

Rubint Réka
Vágólapra másolva!
Rubint Réka volt Tatár Csilla websorozatának vendége, 34 gyors kérdésre válaszolt edzés közben.
Vágólapra másolva!

Tatár Csilla először férjéről, Schobert Norbiról faggatta vendégét, aki elárulta, hogy párját nagyon nehéz kihozni a sodrából, nincsenek konfliktusaik. "Az én férjem alól csak a fehér ló hiányzik, ő egy igazi, klasszikus férfi, aki rózsacsokorral, szerelmes dalokkal, gyertyafényes vacsorával udvarolt, és udvarol a mai napig" - mesélte, mikor arról kérdezték, hogy szeretett bele párjába.

Forrás: Rubint Réka / Facebook

Elárulta, hogy náluk otthon állandóan megy a mosógép, ha 2-3 napot kihagy a mosásban, meg sem lehet közelíteni a gépet a szennyestől. Leginkább attól retteg, hogy ha megöregszik, idővel nem bírja majd ugyanígy a fizikai aktivitást, és nagyjából 16 éve evett utoljára cukrot: néha tesz kivételt, legutóbb Istenes Bence vette rá egy forgatáson, hogy egyen egy kis cukros édességet.

Testnevelésből meg akarták egyszer buktatni, sosem beteg, és azt is elárulta, hogy Lara Croftról kapta a nevét a lánya. Az edző Tatár Csillának többek közt azt is elárulta, hogy nem bírja, ha házicselédnek nézik, ha mindenki után neki kell otthon pakolnia, akkor könnyen kijön a sodrából.

A hasára a legbüszkébb a testrészei közül, ami három gyerek után is kockás - többek közt erről is mesél a videóban.