Különleges produkcióval készülnek A Dal nézőinek

Dal 2018 produkció, TV műsor, Akvárium 2017.12.06.
Bemutatkozott az új zsűri
Vágólapra másolva!
Karácsony János James és a Margaret Island közös produkcióval készülnek A Dal szombat esti válogatójára.
Vágólapra másolva!

Lábas Viki, a zenekar énekesnője úgy nyilatkozott, hogy mindig nagy élmény egy legendával együtt zenélni. "James egy igazi zenész, nagyon jó volt egy ilyen különleges emberrel találkozni. Jó volt látni a kreativitását. James nagyon nagy példaképünk, nekünk fiataloknak megtiszteltetés mellette állni és együtt énekelni vele" - mondta.

Az LGT énekes-gitárosa elmondta, hogy egy rossz napon jött a felkérés, amitől rögtön jobb kedve lett és boldogan vállalta a feladatot. "Nagyszerű érzés egy ilyen feltörekvő fiatal társasággal játszani, akik még a kifutás előtt állnak. Élmény volt egy ilyen ismert dalt új köntösben bemutatni" – mondta Karácsony James, aki járt már Margaret Island koncerten a lányaival, akik már felhívták az együttesre a figyelmét. „Eddig még nem dolgoztunk együtt, remélem a közös munkának lesz folytatása" - tette hozzá az énekes.