A szégyen hajszolta öngyilkosságba a sorozatsztárt

Glee szereplője, Mark Salling
Vágólapra másolva!
A Glee-ben látott Mark Salling öngyilkos lett, miután gyerekpornót találtak a számítógépén, minimum négy év börtön várt volna rá. 
Vágólapra másolva!

Korábban már beszámoltunk Mark Salling öngyilkosságáról, azóta azonban új részletek is kiderültek, Ed Winter halottkém nyilatkozott a People magazinnak.

E szerint a 35 éves színész holttestét egy fáról lógva találták meg a Los Angeles-i Sunlandben, a Los Angeles River közelében. Már a helyszínen megállapították a halál beálltát, majd értesítették a családot – a hivatalos boncolásra pár nap múlva kerül sor.

Mark Salling Forrás: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

"Megerősíthetem, hogy Mark Salling elhunyt. Egy finom és kedves ember volt, rengeteg kreativitással, aki mindent megtett azért, hogy vezekeljen a komoly hibáért, amit elkövetett" – mondta a People-nek a színész ügyvédje, Michael Proctor.

Salling ügyében egy hónap múlva született volna ítélet, minimum négy, maximum hét év börtön várt volna rá. Korábban a számítógépén több tízezer fotót és több száz videót találtak kiskorúakról, több lap szerint olyan is akadt köztük, amelyiken kétéves gyereket vontak be szexuális aktusba.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!