Hamarosan megszűnik az ingyenes kiszállítás a webáruházakban

Vizelettel pótolta a megevett levest az ételfutár
Vágólapra másolva!
Az ingyenes házhozszállítás a webshopokból azért szűnhet meg, mert nincs elég sofőr, a szolgáltatás pedig túl sok pénzt emészt fel.
Vágólapra másolva!

A harmadik negyedévben rakétasebességgel drágultak a postai, futárpostai szolgáltatások Magyarországon. A szolgáltatások között az első két negyedévben is ez a szektor produkálta a legtempósabb drágulást, a július-szeptemberi időszakban mért közel 10 százalékos növekedés pedig az elmúlt évek legnagyobb mértékű áremelkedésének számít - mondta Bengyel Ádám, a Foxpost csomagautomata-hálózat vezetője. A szakember szerint idén további, akár 15 százalékos drágulás sem kizárt, a Magyar Posta is áremeléssel indította az évet - írja a Faktor.hu.

A szektorban – hasonlóan a magyar gazdaság más ágazataihoz – alapvetően a munkaerőhiány jelenti az egyik fő problémát és részben ezzel magyarázható a drágulás is Bengyel Ádám szerint.

Rengeteg sofőr hiányzik ugyanis a rendszerből, sokan a jobban fizető közösségi közlekedési vállalatoknál, sokan pedig már külföldön dolgoznak, dolgozót találni így csak magasabb bérekkel lehet.

Az áremelkedés másik oka, hogy az iparágban olyan alacsony árszint és jövedelmezőség alakult ki, ami mostanra tarthatatlanná vált.

Az ingyenes kiszállításnak is ára van, s ez egyre kevésbé lesz tartható Forrás: AFP

Az alacsony ár rövid távon ugyan jó lehet az ügyfeleknek, hosszabb távon azonban az elmaradó fejlesztések miatt gyengébb szolgáltatást eredményez.

– véli a Foxpost vezérigazgatója. Szerinte ennek két következménye lehet: nőhet a fix pontra – például a csomagautomatákba – történő kiszállítás (ami jóval kevésbé költséges megoldás, mint a házhozszállítás), illetve nő a kosárérték.

Ingyenes kiszállítást hamarosan csak egy bizonyos érték fölött fognak felajánlani az üzletek, vagy még úgy sem, illetve egyre inkább meg fog szűnni az, hogy ezzel próbálnak versenyezni a webshopok. Eddig a vásárlók többsége talán bele sem gondolt abba, hogy az ingyenes kiszállítást is fizeti valaki.