A beülős vagy a kiszállító éttermek járnak jobban az új áfakulccsal?

Costes Étterem
Vágólapra másolva!
Az új éttermi áfakulcs bevezetése bár nagy mértékben a beülős éttermek adóterheit csökkenti, mégsem minden esetben járnak jobban, mint a házhoz szállító társaik.
Vágólapra másolva!

Az étkezőhelyi vendéglátást nyújtó konyhák adóterhei 9 százalékkal alacsonyabbak, mégsem biztos, hogy jobban jártak ezzel, mint a kiszállítást bonyolító éttermek, akiknél 27 százalékos maradt az áfakulcs, a Falatozz.hu ételrendelő portál elemzése szerint.

2018 január 1-jétől a beülős éttermek 13 százalékos áfacsökkentésnek örvendhetnek, viszont számolniuk kell 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulással.

Az adó alapja az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom.

Az étel kiszállításnál továbbra is 27 százalék az áfa mértéke, illetve akkor is, ha egy étteremben a vendég elcsomagolva hazaviszi rendelését.

Az év eleji áfacsökkentés alapján elvileg az a vendéglős jár jobban, akinek kisebb a házhozszállításos forgalma a beülőshöz képest, de ennél árnyaltabb a kép.

A házhoz szállított ételek után befizetendő áfát csökkenteni tudja az étterem a költségei áfájával, de a turizmusfejlesztési hozzájárulásból nem lehet lefaragni.

Egy beülős étterem hiába tehet szert akár áfa visszaigénylésre is - aminek a folyósítása legjobb esetben 30 napos határidővel történik meg -, az áfa bevallás határidejére a kedvezményre jogosult adóalapja után a 4 százalékos hozzájárulást be kell fizetnie.

Az éttermekben felszámíthatják a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást a vendégnek Forrás: Costes Étterem

Az alanyi áfa mentes vállalkozások közül egyértelműen a házhoz szállításra dolgozó konyhák viselnek kisebb terhet. Nekik nem kell megfizetniük az új típusú adónemet, hiszen nem olyan tevékenységet végeznek, amire igénybe vehető lenne az áfakedvezmény.

A legtöbb esetben természetesen a hagyományos éttermek járnak igazán jól az adócsökkentéssel, de érdemes figyelembe venni, hogy teljesen más a vásárlói kosár az éttermi fogyasztás, és a házhozszállítás esetén.

A Falatozz.hu ételrendelő portál adatai alapján egy megrendelés értékének csupán 16 százalékát adja a kiszállított palackozott ital. Ennél jóval nagyobb arányban költünk az éttermekben alkoholra, vagy más, nem helyben készült innivalóra, melyekre már 27 százalékos áfa számolandó fel.

Ha alaposan megvizsgáljuk a NAV tájékoztató anyagát, akkor egy alternatív lehetőséget találhatunk a turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatban.

A tájékoztató külön magyarázza azt az esetet, amikor az étterem tovább terheli a turizmusfejlesztési hozzájárulást a vendégre, így az is előfordulhat, hogy a szervizdíj mellett ez a tétel is megjelenik a számlán.

A portál tavalyi felmérése szerint jelentős volt azon éttermek aránya, amelyek információhiányra panaszkodva nem voltak meggyőződve arról, hogy jól számítják-e fel az új adókulcsot. A tavalyi változások után az éttermek közel fele (bő 40 százalék) nem tudta eldönteni, hogy a vendéglátóipari tevékenysége alapján jogosult-e alkalmazni a 18 százalékos áfát, a többség (57 százalék) pedig azzal nem volt tisztában, hogy milyen konkrét esetekben kell a kedvezményes áfát használni. Remélhetőleg a vendéglátó egységeknek sikerült elsajátítani a helyes gyakorlatot, mivel a kedvezményes, 5 százalékos áfa ugyanott kerülhet felszámításra, mint a 2017-ben bevezetett 18 százalékos.