A cégek eladják üzletágaikat a digitalizáció érdekében

üzletember, üzletkötés
16581358 - business people shaking hands make deal and sign contract
Vágólapra másolva!
A digitalizáció kihívásaira a cégek az alaptevékenységeiken kívüli üzletrészek eladásával reagálnak.
Vágólapra másolva!

Lengyel Zoltán, az Allen & Overy budapesti irodájának partnere sajtótájékoztatón elmondta, hogy az összeolvadási és felvásárlási piacot (angolul Mergers&Acquisition, azaz M&A) globálisan jelentős mozgás jellemezte, bár az érték némileg csökkent: tavaly az ügyletek globális összértéke 4740 milliárd dollár fölé kúszott,

ez mégis 3 százalékkal kisebb a két évvel ezelőtti értéknél.

Erről az Autopro.hu számolt be.

A magyar M&A ügyletek viszont jelentősen visszaestek, a tavalyi 9,5 milliárd dollárról 2,05 milliárd dollárra csökkent a fúziós-akvizíciós ügyletek összértéke a Moody's felmérése szerint, és ez a trend 2018-ban is folytatódik.

Az üzletrészek egy részének eladása mögött a digitalizáció kihívásainak történő megfelelés áll Forrás: 123RF

Az Allen & Overy adatai szerint 2017-ben az M&A aukciók 47 százalékát magántőke-befektetők nyerték meg, a globális ügyletek 59 százalékát pedig vállalatok és stratégiai befektetők.

Mint látható, az eladók diktálnak a felvásárlási piacon és ez a trend már 3 éve kezdődött.