Jelentős az igény a készházakra

készházak, könnyűszerkezet, ÉVOSZ
Akár két hét alatt is felhúzzák
Vágólapra másolva!
2015-től kezdve megháromszorozódott a készházak megrendelési darabszáma, és nagyobb bővülésre is lenne igény, amennyiben megfelelő mennyiségű szakember rendelkezésre állna. A készházak árai jelentősen, közel egyharmaddal nőttek 2016 óta.
Vágólapra másolva!

Aki már idén szeretne készházba költözni, az jobb, ha lemond róla, mert csak egészen különleges szerencsével juthat hozzá, ha más lemondja a megrendelését.

– mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke a Magyaridők.hu-n.

2015-ben mintegy 300 ilyen ház épült az országban, idén már 900 ilyen épület készülhet el,

természetesen megfelelő minősítéssel és tanúsítványokkal. A bővülés oka az általános építőipar szárnyalási okaival azonosak: áfa-csökkentés és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Kárpáti József szerint azonban a készházak esetében az is felfelé hajtja az érdeklődést, hogy az új otthonok megálmodói jobban bíznak a készházakban.

A könnyűszerkezetes házak piaca azonban még jobban bővülhetne,

ehhez a gyártási kapacitások is rendelkezésre állnának, azonban a szakemberek hiánya gátat szab a bővülésnek.

Könnyűszerkezetes ház építése - akár három hónap alatt felhúzzák Forrás: ÉVOSZ

Ezt élőmunka kiváltással, gépesítéssel lehetne kiváltani. A Nemzetgazdasági Minisztérium nemrégiben 20 milliárd forint keretösszegű pályázatot írt ki, melyet fejlesztésekre és technológiai korszerűsítésre lehet fordítani, ezzel élnek is az iparágban dolgozó cégek.

Ha minden olajozottan halad, akkor akár negyedév alatt felépülhet egy ilyen könnyűszerkezetes ház,

de az előkészületek miatt a szerződés megkötésétől számított legkorábban fél év múlva lehet csak költözködni az új házikóba.

Egy szakmunkás ma már 15-20 ezer forintot is kaphat egy napra ebben az iparágban, természetesen bejelentve, miközben 2015-ben ez az összeg ennek csak a fele volt.