A válása utáni időszakról beszélt a Mokka műsorvezetője

Szabó Dóra
Vágólapra másolva!
 Válása után három évvel új párt talált Szabó Dóra, a Mokka műsorvezetője.
Vágólapra másolva!

A 2011-es Miss Earth Hungaryként ismerhették meg a nézők Szabó Dórát, aki később a Jóban Rosszban színésznője lett, ma pedig a Mokka műsorvezetője. Mindeközben férjhez ment és elvált, amit hosszú szingli időszak követett.

Forrás: BENCE BARSONY

"Nehezen heverek ki dolgokat, mert egy elég mély érzésű embernek tartom magam. A válás után három évig egyedül voltam, hosszan tartott a feldolgozás folyamata. Nem vagyok egyedül. Nagyon friss, pár hónapos kapcsolatról van szó, úgyhogy még félve mesélek róla, próbálom óvni. Futólag, látásból ismertük egymást korábban is, de semmilyen kapcsolatban nem voltunk. Egy merő véletlennek köszönhetjük egymást, egy eseményen sodort minket össze az élet, és úgy tűnik, nem véletlenül" - árulta el a Borsnak.