150 milliós befektetési ajánlat egy jó ötletért

Startup Campus roadshow Debrecen 2017
A 2017-es Startup Campus régiós egyetemi ötletverseny roadshowja Debrecenben.
Vágólapra másolva!
Az Enterprise Hungary a Hiventures szakmai együttműködésében szervezi meg a Startup Campus régiós egyetemi ötletversenyt. Az egyedülálló, egyetemeket, piaci szereplőket és befektetőket összekötő programba 10 országból várják a jelentkezéseket. A győztes startup ötlet 150 millió forintos befektetési ajánlatot kaphat.
Vágólapra másolva!

A kezdeményezés célja felfedezhetővé tenni az egyetemi innovatív ötleteket, ösztönözni a vállalkozás alapítást, elősegíteni az egyetemen születő innovatív ötletek piacra lépését és a régiós összefogást. A Startup Campus University továbbá teret kíván biztosítani a nagyvállalatok, egyetemek és befektetők szorosabb együttműködésének.

A versenyre a hazai egyetemisták mellett az alábbi országok egyetemeiről jelentkezhetnek az innovatív ötlettel fiatalok: Horvátország, Ausztria, Románia, Ukrajna, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szerbia.

A szervezők a programba vállalkozói ötlettel és hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistákat, hallgatói csapatokat várnak,

akiket a kiválasztási folyamat során egy szakértő zsűri véleményez. Az online jelentkezést követően a szakmai zsűri által kiválasztott 16 hallgatói csapat, egy 2 napos felkészítésen (bootcamp-en) vehet részt Budapesten, amely során szakmai mentorokkal építhetik fel üzleti stratégiájukat és készülhetnek fel a befektetők előtti bemutatkozásra.

A 2017-es Startup Campus régiós egyetemi ötletverseny roadshowja Debrecenben. Forrás: RedLife Film

A felkészítést követően a döntőbe jutott 8 csapat egy lépéssel közelebb kerülhet a Hiventures 9 milliós inkubációs befektetési lehetőségéhez, illetve részt vehetnek a Startup Campus nyári inkubációs programjában.

A győztes csapatnak a nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntése alapján 150 millió forintig terjedő befektetés kerül felajánlásra. A döntőre 2018.május 24-25-én, a bécsi Pioneers startup esemény részeként kerül sor.

A Startup Campus University – Innovative Idea Battle fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. A program hivatalos nyelve az angol. A jelentkezési határidő 2018. március 31, jelentkezni ezen a webcímen lehet, a program beharangozó videója pedig az alábbi Youtube linken tekinthető meg.