Miskolcon a legjobb lakást kiadni

Havanna lakótelep, választás 2014, kétharmad, választókerület, riport
Vágólapra másolva!
Befektetésként akkor lehet nagyot szakítani a lakásvásárláson, ha a vásárlás után megugrik annak értéke, illetve hosszútávú bérbeadás mellett, ha kellően magasak a díjak. Az Otthon Centrum számításai szerint – a négyzetméterárak és az átlagos bérleti díjak alapján – a lakáskiadásból származó hozamok 3-10 százalék között vannak.
Vágólapra másolva!

Ha azt vesszük alapul, hogy a lakáshitelek kamata akár 3 százalék alá is eshet, még akkor is jó üzlet lehet, ha a hitelből vett lakást adja ki a tulajdonos. Bár ebben az esetben jelentős kockázatot fut a befektető, hiszen ez a modell csak akkor működik, ha a hitelkamatok a mostani állapotnak megfelelően rendkívül alacsonyak, emelkedő kamatok mellett ugyanis egyre kisebb a hozam, végül teljesen el is tűnhet.

Pusztán az értéknövekedést nézve Budapest belső kerületeiben (az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. kerületben) 9,5-13 százalékos hozamok érhetők el.

A külső kerületekben (a X. vagy a XVIII. kerületben) tíz százalék feletti, míg az új lakásprojektek legtöbbjével rendelkező XI. és XIII. kerületben, illetve a szintén kedvelt XIV. kerületben kilenc százalék körüli hozamok érhetők el.

A vidéki városokban az értéknövekedéssel korrigált hozam a vizsgált városok közül Győr kivételével mindenütt 10 százalék feletti.

Panellakást Debrecenben, Kecskeméten és Tatabányán is érdemes venni, az Otthon Centrum által megkötött adás-vételi és bérleti szerződések alapján akár 15 százalékos hozam is elérhető. Mivel Budapesten jellemzően drágábbak a panellakások, a hozamok némileg alacsonyabbak, de a X. kerület és Csepel lakótelepein a vidéki városokéhoz hasonló hozammal számolhatunk. Ezekben a városrészekben azonban fontos a helyismeret.

Ha a kamatkörnyezet nem változik, idén is megérheti befektetési céllal lakást vásárolni Fotó: Mudra László - Origo

Három év alatt 50 százalékos vagy ezt meghaladó mértékben nőttek Budapest belvárosában a téglaépítésű társasházi lakások átlagárai az V., a VII. és a IX. kerületben.

A külső kerületek között kiemelkedő árnövekedés volt a IV., a X., a XV., a XVIII. és a XIX. kerületben, de nem panaszkodhatott az sem, aki az eleve magas átlagárszinten indult XI., XII., vagy XIII. kerületben adott el lakást

az év végén, hiszen ezekben a kerületekben is bő 30 százalékkal magasabb volt az átlagár, mint két évvel azelőtt.

Ennél szerényebbek a bérbeadáson elérhető hozamok – ám ennek alakulása bizonyosan kiegyenlítettebb, kevésbé volatilis. Itt a legkisebb hozamot, 2,8 százalékot az V. kerületben lehet elérni – köszönhetően annak, hogy itt a legmagasabbak a négyzetméterárak. Bérbeadás esetén a kulcs, hogy a lakás viszonylag olcsó legyen, ám az albérleti díjak magasak legyenek. Ez a kombináció leginkább a VIII. kerületben jön össze, itt 7 százalék feletti a kiadáson elérhető hozam. Az átlag 5-6 százalék.

A többi nagyváros közül Miskolcon lehet elérni tíz százalék feletti hozamot, de Tatabánya és Sopron is 9 százalék fölötti hozammal kecsegtet.

A magasabb hozamra az lehet a magyarázat, hogy míg a lakásárak messze nem olyan magasak, mint Budapesten, az albérleti díjak arányosan nem ilyen mértékben alacsonyak.