Az adósságok törlesztésénél már nem a készpénz az úr

sárga csekk
Vágólapra másolva!
A befizetések alig több mint fél százaléka érkezik készpénzben, a postai csekkes befizetések aránya pedig 2017-ben 60 százalékról 55 százalékra mérséklődött. Budapesten, Zala és Csongrád megyében viszont már 50 százaléknál nagyobb a banki átutalások aránya – derült ki az EOS Csoport kutatásából.
Vágólapra másolva!

Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatcsoportja, az EOS Csoport több százezer, 2017-ben Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg kutatásában. Az eredmények azt mutatják, hogy Budapesten is csak a befizetések 3 százaléka történik készpénzben, ez az arány minden más megyében 1 százalék alatt van.

Az átutalások aránya 2016-hoz képest tavaly 37 százalékról 42 százalékra emelkedett országos szinten a postai csekkek rovására (60 százalékról 55 százalékra csökkent).

Sárga csekken minden 100 esetből már csak egyszer fizetnek be tartozást Forrás: --

A tartozás átvételét követő első befizetések időpontját tekintve a banki követeléseket fizetik ki először, utána a telekommunikációs számlákat, és legkésőbb a közüzemi elmaradást. Ennek oka, hogy

az okostelefonok és az internet meghatározó szerepet tölt be életünkben és sok esetben a felhasználók szemében előbbre kerül, mint a közüzemi szolgáltatások,

főként a 20 és 40 év közötti generációra.

„A fennálló jogos követelés esetén a késedelem rendkívül drága tud lenni, ezért javasoljuk a mielőbbi kapcsolatfelvételt a követelés tulajdonosával. Egy kintlévőség-kezelőnek van mozgástere a könnyítések területén – lehetőség van többek között közösen kialakított feltételekkel részletfizetést biztosítani a törlesztések során" mondta Agárdi Marianna, az EOS Faktor Zrt. fedezetlen követeléskezelési igazgatója.