Nagyot mehet az arany 2018-ban

Gold arany
A small bullion weighing 500 grammes is leant against a large gold bar weighing 12 kilogrammes at a bullion dealer in Munich, Germany, 14 November 2008. Photo: Peter Kneffel
Vágólapra másolva!
Egészen 1500 dollárig emelkedhet idén az arany árfolyama, pedig erre a szintre 2013 óta nem volt példa. Az infláció emelkedése és a gyenge dollár egyaránt a fém drágulását támogathatja a következő időszakban.
Vágólapra másolva!

Az idei év végére akár 1500 dolláros unciánkénti árfolyamig is emelkedhet az arany ára – mondja Frank Holmes, a U.S. Global Investors szakértője. Ez nagyjából 10 százalékos erősödés lenne a mai árfolyamokhoz képest – írja a MarketWatch.

Noha a globális részvények és a kriptovalutákkal kapcsolatos masszív spekulációk nyomást helyeznek az aranyra,

a fém határidős jegyzései idén eddig 3 százalék körül erősödtek,

amivel lenyomták az S&P 500 index teljesítményét is – hangsúlyozza Holmes, aki régi támogatója az aranybefektetéseknek.

Támogató tényezők

A szakértő szerint három alapvető tényező mozgathatja érdemben az arany árfolyamát. Az egyik az amerikai inflációs várakozásokhoz kapcsolódik, mivel

előfordulhat, hogy az infláció sokkal gyorsabban fog erősödni, mint ahogy azt a kormány várja.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által követett inflációs mutató decemberben, éves alapon, 2,1 százalékkal emelkedett.

Az arany árfolyamának alakulása Forrás: investing.com

Noha a Fed célja hosszú távon a 2 százalékos infláció lenne, Holmes hangsúlyozza, bármilyen számítást is nézünk, az látszik, hogy a árak fölfelé mennek. Az arany pedig hagyományosan fedezetként szolgál az emelkedő infláció ellenében.

Ezzel együtt a relatíve gyenge dollár rendre előnyére válik a nyersanyagoknak és a feltörekvő piaci eszközöknek egyaránt. Idén eddig a kereskedelmileg súlyozott dollár index durván 3 százalékos süllyedést mutatott.

Hatások és ellenhatások

Jelenleg egy olyan meghatározó tényező van, amely erősen negatív hatást gyakorolhat az aranyra, ez pedig egy esetleges kereskedelmi háború. Ez ugyanis erősítheti az amerikai fizetőeszközt, ami a fentiek értelmében gyengítheti az aranyat. Mindeközben viszont

Kína és India gazdasági erősödése kedvező hír az aranynak,

mivel ezekben az országokban tradicionálisan erős az arany iránti kereslet a lakosság részéről.

Emellett azonban – ismertbe be Holmes – azt sem lehet kizárni, hogy az arany inkább lefelé fordul. Amennyiben a kamatszintek esetlegesen recessziós hullámhoz vezetnének, és az államoknak újra meg kellene nyitni a pénzcsapokat, akkor egy ilyen forgatókönyv szerint a pénzbőség újabb növelése végső soron lenyomhatná az arany árfolyamát.