Második állomásán a Startup Campus V4 Global Tour

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
2018 április 11-13-a között Berlinbe érkezett a Startup Campus V4 Global Tour, ahol a résztvevő startup vállalkozások egy három napos program keretében ellátogattak a Startup Camp 2018 konferenciára, üzleti reggelin vettek részt a V4 nagykövetek társaságában, valamint a berlini magyar nagykövetségen bemutatkoztak a német ökoszisztéma képviselői előtt.
Vágólapra másolva!

Isztambul után a német fővárosban kaptak lehetőséget a V4-es országok startup vállalkozásai. A Startup Campus V4 Global Tour program fő célja a V4-es régió startup vállalkozásainak nemzetközi a piacon való megismertetése.

„A Hiventures az elmúlt évben több mint 100 befektetést hajtott végre 6,7 milliárd forint értékben, amellyel a régió meghatározó állami kockázati tőkealapja lett. Az előttünk álló időszakban a legfontosabb feladat a tőkealap nemzetközi népszerűsítése, ezzel párhuzamosan olyan partnerhálózat kiépítése, mely segítheti a csapataink következő körös befektetését, valamint lehetőséget nyújt nemzetközi partnerek bevonásával közös befektetésekre. Ebben a folyamatban elengedhetetlen olyan kezdeményezések támogatása, mint a Startup Campus V4 Global Tour.

A berlini esemény is bebizonyította, hogy a magyar és régiós startupoknak van helye a globális piacon, van igény a megoldásaikra, szolgáltatásaikra.

Berlinben is bizonyítottak a magyar startupok (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

A berlini befektetői- és partnertalálkozókat követően megállapítható, hogy a magyar és régiós startup vállalkozásoknak Berlin és a német innovációs ökoszisztéma a legjobb következő lépés a globális piac felé vezető úton, melyet olyan kezdeményezések, mint a Startup Campus program nagyban tudnak segíteni." – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.

Az eseményen hazánkat az influencer marketing területén működő automatizált, saját fejlesztésű rendszert kidolgozó Post for Rent, a nemzetközi kereskedelmi ügyleteket automatizáló Trustchain Systems, az egyedi ételrendelési szoftver, az Ordit, valamint a röntgensugárzás csökkentésével kinetikus képalkotó eljárást fejlesztő Kinepict vállalkozás képviselte.

A globális programsorozat következő állomása Boston és New York, melyre egészségügyi fejlesztéseken dolgozó innovatív vállalkozások utazhatnak.

Az egyhetes túra során a startupok ellátogatnak majd többek között a Harvard és MIT innovációs részlegére, részt vesznek New York egyik legnagyobb tech konferenciáján, a Techday-en

és üzleti találkozók keretében a szervezők biztosítják számukra az USA-ban való validáció lehetőségét.

További információ az alábbi weboldalon: http://startupcampus.hu/global-tour/ .