Miből lesz nyugdíjuk a mai fiataloknak?

Hinta Játszótér Család Csak ártanak azok az anyák, akik feláldozzák magukat az anyaság oltárán
Vágólapra másolva!
Az öngondoskodás a jelenleg stabil nyugdíjrendszer későbbi fenntarthatóságához lenne szükséges, mégpedig a jelenlegi nyugdíjrendszer szempontjából kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Államkincstár adatai arról árulkodnak, tavaly a járulékbevételek nagyjából fedezték az ellátások kiadásait, a 3200 milliárd forintos kasszába mindössze 5 milliárd forinttal folyt be a szükségesnél kisebb összeg - írja a Magyaridők.hu.

A vállalatok a cafeteria rendszerekben egyre inkább nyújtanak segítséget az öngondoskodáshoz, önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások formájában.

De a rendszert tovább kéne ösztönözni, amelyre elsősorban az állam beavatkozására van szükség.

Az állami nyugdíjpénztár hazánkban mintegy 2,16 millió főről gondoskodik most, ebből az öregségi nyugdíjasok képezik az ellátottak gerincét, 1,87 millió főt. A "Nők 40" nyugdíjasok száma 150 ezer fő, továbbá ebből a kasszából gondoskodnak még az árvaellátás és az özvegyi ellátás alanyairól is. Az átlagnyugdíj tavaly 121 ezer 233 forint volt havonta.

A felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer stabilitásához elengedhetetlen a munkaerőpiac egyensúlya, hiszen az ebből származó bevételek tartják el a rendszert, de ugyanígy hozzájárul a nyugdíjkassza stabilitásához az aktívak és az ellátottak megfelelő aránya, ami pedig demográfia változásával is összefügg.

A társadalmak mind hazánkban, mind a fejlett országokban egyre idősödnek, ami egy kihívást jelent, és a következő időszakban erre valamilyen választ kell találni,

figyelve arra is, hogy az idősödő társadalomban egyre inkább munkát vállalnak az idősek is.

A mai gyerekek nyugdíja csakis öngondoskodással képzelhető el Forrás: Thinkstock

A várakozások szerint 2070-re a mostani születéskor várható, átlagosan 79,6 éves élettartam 88,6 évre nő a nők körében. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 18 százaléka helyett már 29 százalékról kell majd gondoskodni, miközben a rendszert finanszírozó aktívak aránya 67 százalékról 56 százalékra csökken majd.

A fentiek miatt egyértelmű, hogy a hosszú távú stabilitás érdekében szükséges az öngondoskodást fejleszteni. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke nemrég egy előadásában a lehetséges fejlesztési lehetőségek közül szólt a világos és egyszerű szabályrendszer kialakításáról, a széles körben igénybe vehető támogatásokról, valamint a külföldi példák vizsgálatáról.

Tavaly jelentősen megnőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak éves árbevétele, ami 120 milliárd forint fölé emelkedett.

Majdnem 1,2 millió ember tagja valamelyik pénztárnak. Ennek a fejlesztése a munkáltatók béren kívüli juttatásain is múlik. Ebben segítségükre lehet, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári tagsághoz adható munkáltatói támogatások adókulcsa 43,66 százalékról 40,71 százalékra csökken.

Az öngondoskodást további állami ösztönzők bevonásával lehetne növelni a jövőben.

A teljes cikk a Magyaridők.hu-n olvasható el.