Krakkóba indított járatot a LOT

LOT Krakkó
Vágólapra másolva!
A LOT lengyel nemzeti légitársaság elindította közvetlen Budapest-Krakkó járatát. A lengyel nagyvárosba heti hat alkalommal lehet eljutni a LOT Bombardier Dash 8 típusú gépeivel.
Vágólapra másolva!

A heti 33 alkalommal induló Budapest-Varsó légijárat után ezúttal a LOT Krakkóba közlekedő járatát üdvözölhette a Budapest Airport. A Krakkóból menetrend szerint érkező Bombardier Dash 8-as május 2-án reggel kilenc órakor landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Mostantól heti hat alkalommal – csütörtök kivételével minden nap - lehet elrepülni a magyar fővárosból Lengyelország második legnagyobb városába.

Forrás: Budapest Airport

A Q400-asok reggel 9:35-kor indulnak Budapestről, és egy óra menetidőt követően 10:35-kor érkeznek Krakkóba.

Onnan egyebek mellett elérhetőek lesznek a LOT chicagói járatai is

(hétfőn és vasárnap 12.55-kor indul a chicagói LOT-járat, ami jól kiegészíti a Budapestről induló LOT-Dreamlinerek kínálta lehetőséget).