Közeleg hazánk legnagyobb életmódfesztiválja

Everness Fesztivál
Everness Fesztivál
Vágólapra másolva!
Hatodik alkalommal szervezik meg az Everness Fesztivált, Magyarország egyik legnagyobb életmódfesztiválját. Idén 300 hazai és külföldi előadó 21 helyszínen tánc-, mozgás- és jógaprogramokkal, koncertekkel, hangfürdőkkel, előadásokkal és workshopokkal várja az önismeret iránt érdeklődőket.
Vágólapra másolva!

Idén, június 20 és 25 között hatodik alkalommal rendezik meg a legnagyobb magyarországi életmódfesztivált, az Everness Fesztivált Alsóörsön. A tudatosság rendezvényén idén

300 hazai és külföldi előadó 21 helyszínen tánc-, mozgás- és jógaprogramokkal, koncertekkel,

hangfürdőkkel, előadásokkal és workshopokkal várja az önismeret iránt érdeklődőket. „2013-óta igyekszünk évről-évre színesebb programpalettával készülni, mégis úgy érzem, a fesztivál mostanra érkezett meg igazán. A 2018-as nyári rendezvényre nagyon sok olyan fellépő fogadta el a meghívásunkat, akinek az

önismeret, az önfejlesztés területén világhírű a munkássága.

A látogatói részvételt szemlélve pedig jó érzés azt látni, hogy mind többen ébrednek rá, hogy az önismeret nem egy opció, hanem szükséges feltétele a harmonikus, boldog életnek” - mondta Klein Csaba, az Everness Fesztivál alapítója.

Az Everness Fesztiválon rituális és modern táncok is lesznek Forrás: Facebook/VanikZoltanFoto/

A fesztiválon idén is lesznek majd különböző rituális és modern táncok, jógairányzatok, fellépnek a legkülönbözőbb zenei stílusok képviselői, miközben a rendezvény

csendesebb területein meditációk, hangfürdők segítik az elmélyülést.

Az előadások mellett különböző workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők. A 2018-as fesztivál közel 300 fellépője között ott lesz Dan Millman író, a békés harcos, aki kiemelkedő sportteljesítményét és

gyógyulását belső egyensúlyának megteremtésével érte el, amit azóta is emberek millióinak tanít,

Neale Donald Walsch a Beszélgetések Istennel sorozat szerzője, Acharya Shree Shankar misztikus filozófus és Müller Péter író is.

Alsóörsön mesél majd Novák Péter színész, zeneszerző, aki a

fenntartható fejlődés, a környezettudatosság és a Föld megóvása

mellett tette le voksát, illetve a tavaly nagy sikert aratott Deborah Sundahl író, tudatos-szexualitás oktató.

Everness Fesztivál közönsége előadásokon, és különböző workshopokon is részt vehet Forrás: Facebook.com/VanikZoltanFoto/

A férfi és a női erő minőségéről mesél majd Somamagésa énekesnő, spirituális tanító, Pozsgai Nikoletta szinkrontréner

külön helyszínen foglalkozik majd a női önfejlesztéssel.

A tánckínálatban idén is lesznek rituálisabb irányzatok, például hawaii és tahiti néptánc, de a zumbaórák sem maradnak ki. Idén is ki lehet majd próbálni a rúdfitnesst, az akrojógát, az argentin tangót vagy a kortárs táncot.

Everness Fesztivál csendesebb területein meditációk, hangfürdők segítik az elmélyülést Forrás: Facebook.com/VanikZoltanFoto/

Kuriózumként lép majd fel a zenei nagyszínpadon Sudha, aki a spirituális mantraéneklés képviselője, és Alsóörsön mutatja be legújabb albumát a Tribali. Idén is újra eljön Netanel Goldberg,

a zenéjével is a környezettudatosságot hirdető Merope,

fellép még többek közt a Layanda, Stepan Christanov és a Samsara Boulvard. Színpadra lép Balázs Gergely hegedűművész,

az Ecstatic Dance Budapest tudatos táncoltatásra készül,

Bársony Bálint pedig a Hangutazók formációval érkezik és továbbra is a hanggal gyógyító színpad meghatározó alakja lesz. Az Everness családbarát rendezvény, a belépés 14 éves kor alatt díjtalan, illetve a fesztiválra a háziállatokat is beengedik.