Így lehet hatékonyan ösztönözni a munkavállalót

erzsébet utalvány fizetés Nemzeti Üdülési Alapítvány Adni jó! Árpádházi Szent Erzsébet
Budapest, 2012. január 20. Erzsébet-utalványok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Adni jó! Árpádházi Szent Erzsébet gyermekrajz-pályázatának díjátadó ünnepségén, az Országházban. Az első helyezett rajz rákerül az utalványt tartalmazó borítékokra. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az Erzsébet-utalványcsalád nem csak egy cafeteria elem: segítségével motíválhatók a munkavállalók, az alvállalkozók és a beszállítók, továbbá még nyereményjátékokban is felhasználható.
Vágólapra másolva!

2016 óta egyre rosszabb a helyzet a munkaerőpiacon, a legtöbb szakmában nagyobb vagy kisebb mértékű munkaerőhiány van. Már a bértárgyalásokon is érezhető a cafeteria elemekkel történő alkupozíció a munkáltatói oldal és az érdekképviseletek részéről egyaránt.

Az Üzletrészen is folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy mennyire fontos a munkaerő megtartása, hiszen

számításokkal mutatták ki, hogy egy munkavállaló megszerzése, betanítása 6 hónapot is igénybe vehet, mire teljes értékű munkaerővé válik.

Ha 1-2 év elteltével a munkavállalók egy része tovább áll, akkor nyilvánvaló, hogy a betanítási idő, tehát amíg a munkavállaló kevéssé termelőképes, folyamatosan jelentős terhet ró a munkáltatóra, és bizonyos értelemben bevételkieséssel is jár.

Ezért 2017-ben és 2018-ban egy teljesen új szemlélet ütötte fel a fejét a munkaerőpiacon:

meg kell tartani a munkaerőt. Ez a „legolcsóbb" befektetés a termelékenységet és a profitot tekintve,

hiszen így nem kell újra és újra munkaerőt keresni és értékes hónapokon át betanítani.

Az Erzsébet-utalvány svájci bicska lehet a munkáltatók kezében Forrás: MTI/Soós Lajos

A béremelés kétségkívül fontos eszköz, de nem elégséges. Egyrészt nem lehet a végletekig emelni a bért, annak adótartalma miatt, másrészt egy bizonyos béren felül nem is érdemes, hiszen a piacon amúgy sem kap többet a munkavállaló. A jó főnökök, az összetartó kollektíva és a szerethető munkahelyi környezet mellett azért maradnak még pénzügyi ösztönző elemek is. Ezek közé tartozik az Erzsébet-utalvány.

Ahogy az Erzsébetutalvány.hu oldal is megemlíti, az Erzsébet-utalvánnyal

a munkáltató összességében 23 százalékkal jobban jár, mint egy ugyanakkora mértékű nettó bérkifizetéssel,

hiszen például 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány kifizetése esetén 8196 forint helyett csak 4071 forintot fizet adóteherként. Másképp mondva

ugyanakkora munkáltatói költségből nettóban 29 százalékkal több kerül a dolgozó zsebébe Erzsébet-utalványként, mint nettóbér esetében.

Az Erzsébet-utalványok papír alapon és elektronikus kártyára utalva is elérhetők, ráadásul nem csak cafeteria elemként, hanem üzleti ajándékként is adható kedvezményes, 40,71 százalékos adóteher mellett. Ezáltal felhasználható többek között jelenléti bónusz, projektben való részvétel, jubileum/törzsgárda, nőnap, házasságkötés, gyermek születése, kulcsember megtartása, üzemanyag megtakarítás jutalmazása során, de díjazható vele pontrendszerben foglalkoztatott értékesítő, hasznáható nyereményjátékokban, promóciókban, ajándéksorsolásban, törzsvásárlói programban, alvállalkozói és beszállítói kapcsolatok erősítése során.

Az Erzsébet-utalvány korlátlanul adható, az utalványok pedig széles körben, országos szerződött elfogadóhelyi hálózatban használhatók fel. A felhasználók részt vehetnek az utalványcsaládhoz kapcsolódó rendszeres nyereményjátékokban is.

További információk az Erzsébet-utalvány oldalán találhatók.